Amiről az utcák mesélnek…

Huszáremlékek nyomában

A huszárok a legmagyarabb fegyvernem képviselői voltak. Az ő emléküket őrzi 1997 óta az Országzászló téren a Magyar huszár szobra, Györfi Sándor szobrászművész alkotása. A szobrot a Magyar Huszár Alapítvány állította közadakozásból. Szintén az Alapítvány szervezi páratlan években a huszártalálkozókat, amikor e díszszemlén léptető lovas huszárszobor köré gyűlnek a még élő huszárok és a huszárhagyományok ápolói.
Aki pedig még szeretne a huszárok emléke előtt tisztelegni, az sétáljon végig a 4-es Huszárok útján. Az ebből az utcából nyíló összekötő utcákat is nyíregyházi huszártisztekről nevezték el. A Tesco és a Baumax áruházak mögött felépült lakópark utcáiról van szó, amelyeket a Huszár Alapítvány javaslatára, 2003-ban neveztek el e kiváló huszárokról. Az itt kialakított Huszár emlékkertet azon a földterületen létesítették, amelyet Horváth Péter, Kéry József huszárzászlós veje saját földjéből engedett át díjmentesen. A Nagy Lajos Imre szobrászművész által tervezett és kivitelezett emlékkertben hét, 125 cm magas, félkörben álló márványoszlopon 35x25 cm-es bronz domborműveken a huszártisztek portréja látható és rövid életrajza olvasható a következő sorrendben: Kéry József zászlós, v. Lázár Károly altábornagy, v. Makay István altábornagy, v. Vattay Antal altábornagy, v. Gerlóczy Gábor vezérőrnagy, v. Mikecz Kálmán ezredes. A középső oszlopon pedig a nyíregyházi 4-es huszárok Hadik-címeres jelvénye látható.
E nyíregyházi huszárok nyomában tett virtuális sétát érdemes a Jósa András Múzeumban befejezni, ahol állandó kiállítás mutatja be a nyíregyházi huszárok történetét. Az egykori huszárok és hozzátartozóik féltve őrzött ereklyéinek a felhasználásával készült kiállítás egyik legkiemelkedőbb darabja Vattay Antal altábornagy köpenye, mellyel 1944 nyarán, a fronton takarta be egyik súlyosan sebesült hadnagyát, Spányi Bélát, aki azután a kórházban, majd az emigrációban is őrizte a köpenyt, majd 1993-ban küldte el a múzeumba.

(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2014. június 27. 16. o.)

Még több kép...

 Györfi Sándor: A magyar huszár szobra és domborművei

01. Nyiregyhaza Magyar husza szobra

Györfi Sándor: A magyar huszár szobra (1997) 

02. Huszár dombormű 01

 Hadik huszárok rohama a napóleoni háborúk korában

03. Huszár dombormű 02

 A Hadik huszárok utolsó kivonulása a frontra 1944 nyarán

04. Huszár dombormű részlet

Nagy Lajos Imre: Huszár emlékkert (2005)

 05. Huszarpark2

06. Huszarpark

 13. Nyiregyhaza Kery Jozsef

 Kéry József (1919-1986)

08. Nyiregyhaza Lazar Karoly

V. Lázár Károly (1890-1968) 

09. Nyiregyhaza Makay Istvan

V. Makay István (1891-1944) 

11. Nyiregyhaza Vattay Antal

V. Vattay Antal (1891-1966) 

12. Nyiregyhaza Gerloczy Gabor

V. Gerlóczy Gábor (1894-1962) 

07. Nyiregyhaza Mikecz Kalman

 V. Mikecz Kálmán (1895-1974)

10. Nyiregyhaza Hadik huszárok