OSVÁTH IMRE (1912-1978)

osvath imre

Osváth Imre a Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként 1931-ben

Osváth Imre 1912. november 19-én látta meg a napvilágot Bartha Margit és Osváth Antal harmadik gyermekeként.


Osváth Imre szülei

Az épületszobrász édesapjának a Víz utcában volt a műhelye. Imre a Községi Jókai Mór Polgári Fiúiskolában töltött diákévek után édesapja mellett és műhelyében sajátította el a szakma fogásait, sőt annál többet! Mindössze 17 esztendős, amikor már felhívja magára a figyelmet: a Keresztény Iparosok Országos Szövetségének helyi kiállításán bemutatott szobraival II. díjat nyert. A Nyírvidék tudósítója szerint: „Ki tudja, talán Rodin géniusza reinkarnálódott benne…”


Az Osváth család
(A testvérek balról jobbra: Jolán, Anna, Irén és Imre.)

A város kultúrbizottságából is többen szeretnék, ha ösztöndíjjal képezhetné magát, hiszen Osváth Imre „mélyen rejlő, csiszolatlan gyémánt még, de ígéretes jövőt jelentő, ha hivatott mester kezébe adjuk”. Ezt erősíti meg a Hősök temetőjében 1930. május 25-én leleplezett emlékoszlop turulmadara is, amelyet szintén ő faragott kőbe. (A megbízást eredetileg az édesapja kapta, de a kivitelezést átengedte a fiának.)


Osváth Imre: Hősök emlékoszlopa (1930)

1930 szeptemberében Kisfaludi Strobl Zsigmond magánműtermébe invitálta. (A neves szobrászművész 1928-ban, a Hősök szobrának a felállítása közben ismerte meg az Osváth családot, hiszen az emlékmű alapzatát az ő műhelyükben készítették. Ekkor figyelt fel az ügyes fiúra, akit szívesen látott később műtermében.) Már meglátszottak a mesternél töltött hónapok azokon a szobrain, amelyeket legfőbb pártfogója, dr. Bencs Kálmán polgármester jóvoltából 1931 januárjában a városháza dísztermében állítottak ki. 1931 októberében sikerrel felvételizett az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára, ahol hivatalosan is Kisfaludi Strobl tanítványa lett.


Kisfaludi Strobl Zsigmond műtermében
(Osváth Imre a kép jobb oldalán látható.)

1933 szeptemberében néhány alkotását kiállítják a városban: Paulik János evangélikus lelkészről készített mellszobrát a Dicker-féle könyvesboltban, míg Nyilazó gyerekét, országzászló modelljeit és akttanulmány-rajzait a Nyírvidék szerkesztőségének és kiadóhivatalának kirakatában láthatják a művészet iránt érdeklődők. A napilap tudósítója ezúttal sem mulasztja el megjegyezni, hogy támogatásra van szüksége a sokszor nélkülöző szobrászzseninek, hogy tanulmányait tovább folytathassa. 1934-ben készíti el a máig legismertebb alkotásait. Országzászló emlékművét szeptember 2-án leplezik le az akkori Horthy Miklós téren.


Osváth Imre: Országzászló emlékmű (1934)

A 650 cm magas emlékmű „kifejezően mintázta meg a széttört magyar címert összerakó ifjak szoboralakjaiban a nemzeti élniakarás szimbólumát”. A háború után a címerpajzsot Kossuth-címerré alakították, a koronából fogaskereket faragtak, majd végül az 1960-es évek elején az egész emlékművet lerombolták. 1990-ben az egyik szoboralak feje előkerült, jelenleg a múzeum raktárában tárolják. Ennél szerencsésebb volt a Jósa Andrásról készített bronz mellszobra, amelyet a Szabolcs vármegyei Orvosszövetség megbízásából készített és a múzeumalapító születésének a 100. évfordulója alkalmából, 1934. november 30-án leplezték le. A sikerült alkotás ma a múzeum első emeletén látható.


Osváth Imre: Dr. Jósa András (1934)

Ötödéves hallgató a főiskolán, amikor 1935-ben elnyeri a Hóman Bálint vallás és közoktatási miniszter által meghirdetett pályázatot Székely Bertalan festőművész mellszobrának az elkészítésére. A nagyméretű kőportré el is készült és 1936-ban felállították Budapesten, az Epreskertben. (A fotón jól látható, hogy a szobor már erősen magán viseli az idők nyomait.)


Osváth Imre: Székely Bertalan (Budapest, 1936)

Már főiskolai évei alatt több vidéki köztéri szobrot alkotott. Ma is áll az 1935-ben készített csengeri és az 1936-os demecseri világháborús emlékmű, amelyek elkészítésében az édesapja is szerepet vállalt. 1937-ben sikereket aratott a budapesti kiállításokon: szobraival elnyerte a Képzőművészeti Főiskola kitüntető érmét (a legtehetségesebb növendékek kiválóságának elismeréséül alapított nagydíjat), a Nemzeti Szalon éremosztályának első díját, és a Korsós leány című szobrával a főváros nagydíját, 200 pengőt. Örömmel nyugtázza a Nyírvidék tudósítója: „Osváth Imre most már felfelé ívelő pályaútján a legnagyobbak közé emelkedik szülővárosa büszkeségére, dicsőségére.”
1937-38-ban Wälder Gyula tervei alapján felépült Nyíregyházán a ferencesek temploma és rendháza. A szobrok elkészítésére Osváth Imre kapott megbízást.


Osváth Imre: Mennybe fölvett királynő (1938)


Osváth Imre: Feszület (1938)


Osváth Imre: A rendház kapuzata Assisi Szent Ferenc szobrával (1938)

Tanulmányai befejezése után ösztöndíjasként három évet Rómában töltött. Hazatérte után, 1940-ben elkészítette Ungváron a kárpátaljai harcok hősi halottainak emlékére emelt szobrát. E nagy sikert arató emlékműve valószínűleg az utolsó hazai alkotása, hiszen a második világháború derékba törte e szépen induló szobrászművészi karriert. Nem teljesülhettek a pályáját mindvégig nyomon követő Nyírvidék újságírójának kívánalmai: „Osváth Imre! Csak előre a magasságba, a hír, dicsőség fényébe, az alkotásnak semmi mással nem pótolható égi öröméhez vezető becsületes, tiszta, fáradságos, de diadalmas úton!” 1945-ben amerikai hadifogságba esett, német földön kötött házasságot, majd Ausztráliában telepedett le. Új hazájában is kapott művészi megrendeléseket, de nagyra hivatott művészete ezekkel együtt sem tudott kiteljesedni. Még tele volt tervekkel, amikor 1978-ban, 66 éves korában váratlanul meghalt.

A Nyírvidék Szabolcsi Hírlap néhány cikke Osváth Imréről

Ösztöndíjat Osváth Imrének, a fiatal nyíregyházi szobrász zseninek!

A világháború hőseinek emlékét Szabolcsvármegye közönsége vasárnap reggel 9 órakor impozáns ünnep keretében idézi fel a Hősök temetőjében. A mesteri kivitelű emlékművet a 16 éves Osváth Imre tervezte és mintázta, bámulatos ösztönös tehetséggel. E fiatal szobrász zseni méltán megérdemli, hogy a hivatalos körök támogatásban részesítsék. Bűn a magyar kultúrával s a magyarság művészi elhivatottságával szemben, ha pusztulni hagyjuk a fiatal értékeinket. Osváth Imre pedig támogatás, ösztöndíj nélkül nem képes folytatni tanulmányait, mert a mai nehéz gazdasági helyzetben apja keresete a nagy család fenntartására is alig elegendő.
A fiatal művészlélek legutóbb egy nyíregyházi köztisztviselő 5 esztendős elhunyt fiának mintázott egy gyönyörű síremléket, finoman csiszolt műkőből. A síremlék közepére megejtő szépségű angyalt álmodott a szobrász dús fantáziája, kezében, mint az élet elszakadt fonalának meghosszabbítását, a „Feltámadás” szalagját tartva.
A síremlék kompozíciója majdnem tökéletes, a kidolgozása a művészet legmagasabb határain mozog, s mégis olyan olcsó – mindössze 100 pengő – hogy a legszegényebb ember is szeretett halottjának aránylag kis áldozattal állíthat kegyeletes emléket. Osváth Imre édesapja csak azért, hogy fia ihletett álmainak szabad utat engedjen, s hogy valóban szobrász munkákkal foglalkozhassék, a köztisztviselőknek a legjutányosabb részletfizetési kedvezményt is biztosítja a rendelésnél.
De mindezek az erőlködések hiábavalók. A fiú bármennyire zseniális is, önmagában nem fejlődhetik. Neki minél gyorsabban a Képzőművészeti Akadémiára kell kerülnie a hivatalos körök jóvoltából, hogy majdan Szabolcsvármegye és az ország dicsőségére váljék.

(Nyírvidék Szabolcs Hírlap, 1930. május 25. 3. o.)

A városnak ösztöndíjban kell részesítenie Osváth Imrét, Strobl Zsigmond tehetséges tanítványát
Legújabb alkotása a „Diszkoszvető atléta” igazolja tehetségét

A Nyírvidék annak idején cikksorozatokban hívta fel az illetékes körök figyelmét Osváth Imrére, erre a fiatal, ígéretes tehetségű szobrásznövendékre, aki minden előzetes tanulmány nélkül édesapja szobrászműhelyében mintázgatott és olyan értékes alkotásokkal lepte meg környezetét, amelyek kivételes tehetségét igazolták.
Osváth Imre iránt érdeklődött Bencs Kálmán m. kir. kormányfőtanácsos polgármester is, aki műértő szemmel felismerte a fiúban lappangó értékeket s neki köszönhető, hogy a fiatal szobrász Kisfaludi Strobl Zsigmondhoz került.
Az a néhány hónap, amelyet a nagy mester műhelyében töltött, a komoly studiumok s a lázas munka ideje volt. A mester felfigyelt a fiú képességeire és érdemesnek tartotta, hogy foglalkozzék vele.
A fiú pedig nem rettent vissza attól a roppant anyagtól, amit a művésznek tudnia kell; nem vesztette el kedvét s ez a legerősebb bizonyítéka annak, hogy Osváth Imre előtt nagy jövő áll.
Azonban ahhoz, hogy tanulmányait zavartalanul folytathassa, hogy a képzőművészeti főiskolába beiratkozhassék, a város, illetőleg a megye anyagi támogatása feltétlenül szükséges. A mai gazdasági viszonyok között apja képtelen a fia tanulmányaihoz szükséges összegeket előteremteni, így tehát a város kötelessége erről gondoskodni, ha nem akarja e tehetség pusztulásának ódiumát magára vállalni.
Mert hogy Osváth Imre tehetség, kétségtelen. A nyári vakációját itthon töltötte és a kételkedőknek ismér bebizonyította, hogy nem hiú reménység a jövőjéhez fűzött jóslat. E két hónap alatt alkotott egy embernagyságú szobrot, amely forrongó géniuszának nagyszerű manifesztációja. „A diszkoszvető atléta” címet adhatnók e szobornak, amely csupa izom, rugalmasság és erő.
Bűn volna városunkkal és nemzetünkkel szemben, ha e fiatal értéket pusztulni hagynók és kell találni valami olyan megoldást, amely lehetővé teszi, hogy ez a fiatal művész tanulmányait tovább folytathassa. Osváth legújabb alkotását Csépány Jenő, a Nyírvidék fotóriportere lefényképezte. A kép a Nyírvidék kirakatában látható.

(Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1931. szeptember 3. 4. o.)


Bencs Kálmán polgármester,
aki felismerte és támogatta Osváth Imre tehetségét

Osváth Imre a fiatal szobrászzseni fényes sikerrel vizsgázott s a Képzőművészeti Főiskola növendéke lett

A Nyírvidék állandóan figyelemmel kísérte Osváth Imrének, Osváth Antal nyíregyházi szobrászmester tehetséges művészfiának a magasabb törekvések felé vezető útját. Megjósoltuk, hogy ez a fiatal szobrászzseni nem fog kudarcot vallani törekvésében, nem fog szégyent hozni városára, hanem erős akarattal küzdeni fog a nemes célért, sziklákat gördít el útjából, hogy elérje a Parnassus magaslatát.
Osváth Imre, értesülésünk szerint, fényes sikerrel tette le a felvételi vizsgát, feltűnést keltett élő modell után készített szobra s így az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola rendes művésznövendéke lett. A főiskolán is Kisfaludi Stróbl tanítványa lett s a kiváló mester nagy szakértelme mellett fejlődik a szebb magyar jövő e nagy reménysége.
Sajnos azonban ezt a meginduló, ígéretes életet is az anyagi bajok hátráltatják dicsőséges kifejlődésében. Apja nem tudja fedezni talentumos fia költségeit s a felvételhez szükséges díjak előteremtése is csak nagy nehézségek árán sikerült. Pedig a mester úgy nyilatkozott többek előtt, hogy fiatal növendéke a megmesszebbmenő támogatást érdemli meg, mert amellett, hogy feltűnően tehetséges, határtalan ambíció fűti s szorgalma bámulatraméltó.
A mai viszonyok mellett, amikor az építkezés teljesen szünetel, apja képtelen fia eltartásáról gondoskodni s szinte lehetetlenség minimális költségeinek előteremtése. Pedig ezen a dolgon valahogyan segíteni kell a városnak, mert kulturális vonatkozású jelenségek elől elzárkózni, bármennyire is nehéz anyagi körülmények között tengődik, nem szabad. Feltétlenül elő kell segíteni Osváth Imre művészi fejlődését s nem szabad akadályokat gördíteni egy magyar zseni kibontakozása elé.
S mi hisszük is, hogy a város vezetősége tisztán látja ennek a kérdésnek jelentőségét, hiszen Osváth Imre felfedezése elsősorban városunk polgármesterének, Bencs Kálmán dr. m. kir. kormányfőtanácsos érdeme. Ő volt az első, aki e művészlélek primitív zsengéiben felfedezte a géniusz rejtett megnyilatkozásait s ő volt az, aki megnyitotta első szobrainak a városháza dísztermét.
Bizonyos tehát, hogy Osváth Imre tanulmányainak meg lesz a biztosítéka s a város nem fog elzárkózni attól, hogy komoly művészi törekvéseit anyagilag elősegítse.

(Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1931. október 15. 4. o.)


Osváth Imre: Országzászló terv (gipsz)

Látogatás a szobrászművészet jövő nagy reménységének, Osváth Imrének műtermében

Néhány évvel ezelőtt a Kiosz kiállításán egy sápadtarcú fiatalember tűnt fel szobrász munkáival. A hozzáértő szakemberek mindjárt felismerték alkotásaiban a tehetséget és nemsokára rá már a fővárosi és helyi sajtó hosszú cikkekben foglalkozott vele, mint a jövő szobrászművészetének nagy ígéretével.
Bencs Kálmán dr. polgármester, a fiatal tehetségek mindenkori patrónusa, maga járt el érdekében a magyar szobrászművészet legkiválóbb mesterénél Kisfaludi Stroblnál, hogy vegye szárnyai alá a nagy jövőt ígérő nyíregyházi gyereket. Így került aztán Osváth Imre a mester műtermébe, aki maga is elragadtatással nyilatkozott Osváth tehetségéről. A következő évben már a Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett. Tanulmányai segélyezésére a város havi 30 pengő támogatást szavazott meg. Ez az összes anyagi támogatás, amit Osváth kap, mert szegény szülők gyermeke, édesapja szobrászmester Nyíregyházán, de a mai munkanélküli világ szűkös jövedelméből még arra is alig telik, hogy itthon lévő családját fenntartsa. Osváth Imre a művészet iránti fanatikus hittel és akaraterővel legyőzte a nélkülözéseket és szorgalmasan tanul, alkot, hogy méltó legyen ahhoz a várakozáshoz, ahhoz a művészi hivatottsághoz, amit megjövendöltek neki. Osváth Imre a nyári vakációt itthon tölti, de a pihenésre szánt időt sem tölti tétlenül. Bencs Kálmán dr. kormányfőtanácsos, polgármester, kérésére a régi Vadász-féle házban egy helyiséget engedett át neki műterem céljaira, ahol mindenkitől elvonulva temetkezett bele agyagjaiba és formát önt elgondolásainak.
Felkerestük Osváth Imre műtermét. A fiatal művész vászonkabátban, agyagos kézzel fogad bennünket. A falak akt modellek szénrajzaival, anatómiai vázlatokkal és különböző építészeti tervekkel vannak tele. Az egyik sarokban már kész mellszobor áll. Paulik János, kormányfőtanácsos, evangélikus lelkész megszólalásig élethű portréja.
- A lelkész úr őméltósága mindenkor lelkes támogatóm volt és ő is azok közé tartozik, akiknek felejthetetlen hálával tartozom – mondotta – azért készítettem el neki meglepetésül a mellszobrát. Életem legjobban eső elismerésének tartom azokat a meleg szavakat, amelyeket őméltósága mondott, amikor műtermemben meglátogatott.
Az egyik állványon egy méter magas szobor áll. A „Nyilazó Gyerek”. A szobor plasztikai szépsége és tökéletes anatómiai kiképzése szinte életet önt a gipsz alakba. A kis szoba többi állványain Országzászló kompozíciók állanak. Az egyiken láncát letépett oroszlán szimbolizálja a magyar hősiességet amint egy mellette álló katona végső erőfeszítéssel készül még egy utolsó kirohanásra. Megdöbbentően éles meglátása a csatamezők rettenthetetlen hősének, a magyar katona allegorizálásának. A másik a repülésre készülő turult ábrázolja, amely a magyarság üzenetét viszi a csonka végekről a régi Nagymagyarország határai felé. A falra erősített polcokon apró gipszöntvények állanak, amelyek mind-mind dokumentumai Osváth Imre művész készségének.
Osváth Imre jövő terveiről a következőket mondotta:
- Terveim, tanulni, dolgozni. A héten már bezárom a polgármester úr jóvoltából kapott nyári műtermemet és utazom vissza Budapestre, mert az akadémián is megkezdődnek a tanítások. A harmadik évfolyamba jövök mostan.
Ambícióval, határtalan munkakedvvel és alkotási lázzal fogok tanulmányaim folytatásához. A nyáron át készített Nyilazó Gyerek kompozíciómat felviszem Pestre és azzal az egyik akadémiai díjat megpályázom.
Arra a kérdésünkre, hogy szűkös anyagi viszonyai milyen mértékben gátolják az előrehaladásban, szerényen, szinte szégyenkezve mondotta:
- Mi tagadás, sokat nélkülözöm és gyakran megtörtént az elmúlt télen, hogy fűtetlen szobámban megfagyott az agyag és a kezem úgy meggémberedett, hogy kiesett belőle a formáló kanál. De ez mind nem csüggeszt el. Tudom, hogy ma senkinek sem gyönyör az élet. Az is megtörtént már, hogy egy pályázatra készült szobromat olcsón, pár pengőért el kellett kótyavetyélnem, mert enni mégis csak kell, sőt már azt is megtettem, hogy olyan kész alkotásomat, amelyen hosszú heteken át dolgoztam, újra összegyúrtam, mert nem volt annyi pénzem, hogy új anyagot vegyek. Pedig, pedig csak pár fillér kellett volna hozzá.
Osváth Imre nevével reméljük, még gyakran fogunk találkozni, mint a jövő szobrászművészet egyik komoly tehetségével.
A művész teljesen készen álló kompozícióját a Nyilazó Gyereket péntektől kezdve a Szabolcsi Hírlap szerkesztőségének és kiadóhivatalának ablakában kiállítják a nagyközönség részére.

(Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1933. szeptember 29. 3. o.)


Osváth Imre: Országzászló terv (gipsz)

Osváth Imre kiállítása feltűnést kelt a városban

Osváth Imre, a nagytehetségű fiatal szobrászművész Paulik János kir. kormányfőtanácsos, ág. h. ev. lelkész kitűnően sikerült mellszobrát a Dicker-féle könyvesboltban, Nyilazó Gyerekét, irredenta országzászló modelljeit, akttanulmány-rajzait a Szabolcsi Hírlap szerkesztőségének és kiadóhivatalának kirakatában állította ki. Százak és százak állanak meg a szobrok előtt csodálattal és elismeréssel az izmos tehetségű nyíregyházi ifjú alkotásai előtt és a szobrok élettel teli aktív ereje, szellemi sugárzása mindenkit megragad.
Bizonyos, hogy ezeknek az alkotásoknak láttára sok nemesen érző és Nyíregyházát szerető szív dobban meg arra a kötelességérzésre, hogy büszkeségünket, a fiatal és szegény Osváthot anyagi segítséggel is támogatni kell.
Itt jegyezzük meg, hogy havonkénti rendszeres támogatásban a városon kívül a Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület havi 10 pengővel támogatja Osváth Imrét. Ez a támogatás követésre méltó szép felismerése annak, mivel tartozik a tőke, a pénz, a szellemi erők istápolásának.

(Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1933. szeptember 30. 2. o.)

Dr. Tesléry Károly: Osváth Imre

Csak pár éve annak, hogy városunk nívós ipariskolájában egy gyerekember, mint ennek az iskolának II-od osztályos növendéke tűnt fel rendkívüli szorgalmával, komoly magatartásával és főképen a művészeti tárgyak gyakorlati kivitelezésében. Ez a gyermek édesapjának, a szintén jónevű helybeli szobrásziparosnak műhelyében mint tanuló dolgozott. Feltűnt ennek, a most már nagyon boldog édes apának fia nem mindennapi tehetsége s amikor több meglepő gondolatot formált agyagba, egyik ilyen nagyszerű gondolatot kifejező alkotását felküldte a szobrászművészet egyik legnagyobb reprezentánsának, Kisfaludy Stróbl Zsigmondnak. A mester válasza frappáns, rövid, de annál többet mondó volt. „Küldjék fel ezt a gyereket hozzám, látni akarom”.
A gyermek megindult a dicsőség felé, mert a mester többé nem engedte vissza. Műtermébe vette, nevelte, tanította, izmosította a nyiladozó tehetséget, s amikor fáradságát nem találta meddőnek, felvétette a képzőművészeti főiskolába.
Azóta sok szépet és jót hallottunk Osváth Imréről és büszke örömmel töltött el bennünket az a tudat, hogy ez az ifjú nemcsak a miénk, hanem Isten segítségével az egész országé! Ezt a meggyőződésünket vitathatatlanná tett a most leleplezett csodálatos szépségű műve a nyíregyházi hatalmas ereklyés országzászló. Nagyszerűen bontakozik ebben az alkotásban a mi fiunknak istenadta tehetsége, a művészet iránt érzett szent áhítata, izmos tudása.
Amikor városunk és vármegyénk nevében örömtől dobogó szívvel üdvözlöm a fiatal Osváth Imrét, nem kívánhatok sem neki, sem magunknak jobbat, igazabbat, minthogy karolja át az isteni gondviselés és segítse alkotó pályáján mennél magasabbra és tökélyre, hogy majdan fényes tehetségének teljes kifejlődésével formálja meg újra azokat a hatalmas műemlékeinket és szobrászati alkotásainkat, amelyeket hazánk megszállott részein barbár, ostoba kezek oly gazmódon tönkretettek.
Haladj Osváth Imre a dicsőség felé, hogy magadnak hírt, nevet, magyar fajtádnak pedig sok-sok büszkeséget szerezz!
Tartson meg a jó Isten sokáig édes szülőiddel és nagynevű művésztanároddal együtt!!

(Nyírvidék, 1934. szeptember 5. 1. o.)


A csengeri első világháborús emlékmű felállítása (1935)

Nyíregyháza büszkesége
Osváth Imre szobrászművész, aki a Képzőművészeti Főiskola legtehetségesebb növendékei között arat sikereket

A tehetségnek kijáró tisztelettel és hódolattal írtunk kezdettől fogva Osváth Antal nyíregyházi szobrász fiáról, Osváth Imréről. Amikor legelső szárnypróbálgatásait láttuk, megéreztük bennök a zseni lángolását. Amikor megláttuk a nyíregyházi „Országzászló” gyönyörű szobormodelljét, a magyar vágyak, magyar álmok kőbe álmodását, tudtuk, hogy ezt az alkotást mind magasodó ívben lendülő újabb és újabb alkotások követik. Így is történt. Osváth Imre, Nyíregyháza szülötte és párfogoltja érezte, tudta, hogy százak és százak kísérik figyelemmel pályáját. A Jósa-szobor már olyan lelki gazdagságot, olyan teremtő erőt revellált, hogy sejtelmünk, hitünk valóra válását láttuk benne. És a fiatal Osváth ereje csak izmosodott. Sikert sikerre halmozott tudása, aminél csak kedves, szemérmes szerénysége nagyobb.
Most mindezeket elfogódottan írjuk róla. Abból az alkalomból, hogy a Képzőművészeti Főiskola értesítései megérkeztek a boldog apához, Osváth Antalhoz is. Ezekben az értesítésekben a Képzőművészeti Főiskola neves művészekből álló tanári kara arról értesíti Osváth Imrét, hogy az 1937. évi kiállításon bemutatott alkotásait „a legtehetségesebb növendékek kiválóságának elismeréséül alapított nagydíjat, a Főiskola kitüntető érmét” Osváth Imre nyerte meg. „E szép kitüntetés kapcsán – írja a Főiskola tanári testülete – további pályafutásához szeretettel fejezi ki szerencsekívánatait.”
Egy másik iratban ugyancsak örömmel értesíti a Főiskola tehetséges növendékét, hogy az 1937. évi műcsarnoki tárlaton megnyerte a Magyar Éremművészeti Egyesület díszérmét, egy harmadik iratban pedig tudatják Osváthot, hogy a „Korsós leány” c. szobra megnyerte a székesfőváros nagydíját, a 200 pengős díjat.
Nem azért adunk hírt mindezekről az örvendetes tényekről, mintha erre a tehetséges, fényes jövő előtt álló nyíregyházi művésznek szüksége volna. Nem. Újra megjósoljuk: Osváth Imre hírt, dicsőséget arat, mert küldetett ember. De megírjuk, hogy mindazok a jók és nemesek, akik a nyíregyházi művésznek segítségére voltak, most átérezhessék, hogy a segítséget, a támogatást nem is egyénnek, hanem a nemzetnek nyújtották, érdemes, lelkes, tehetséges és jó fiút segítettek abban, hogy isteni erejét, adottságait városa és nemzete dicsőségére kifejleszthesse.
Osváth Imre! Csak előre a magasságba, a hír, dicsőség fényébe, az alkotásnak semmi mással nem pótolható égi öröméhez vezető becsületes, tiszta, fáradságos, de diadalmas úton!

(Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1937. május 30. 5. o.)