Részletek

 „Arad szentelt tere! Minden igaz magyar rád emlékezik ma”

Nyíregyházán utcák, szobrok és egy régi hagyomány őrzi az aradi vértanúk emlékét

Az aradi vértanúk kivégzésének emlékét tizennyolc éven át csak titokban lehetett ápolni. Az osztrákokkal való kiegyezés kellett ahhoz, hogy már szabadon és egyre bátrabban szervezzék a méltóságteljes megemlékezéseket. Így tett városunkban az evangélikus és a református egyház is 1867. október 27-én.

A két protestáns hitfelekezet hívására honvédek és polgárok sokasága gyülekezett a városháza előtti téren azon a vasárnapi napon. Az emlékezők Kralovánszky Gyula honvédszázados vezérletével, harangszó kíséretében az evangélikus templomba indultak. A menet élén fekete lobogót vitt egy honvéd, akit 12 gyászba öltözött, kardos társa követett. A templom előtt fehér ruhában, gyászba öltözve 13 honleány csatlakozott hozzájuk zöld koszorúkkal a kezükben. Így vonultak be a templomba az egyszerű ravatal köré. A feketével bevont oltárra a vértanúk gyászkeretes arcképeit helyezték, de gyászba borították a szószéket is. Szénfy Gyula evangélikus tanító vezényletével a férfikar egy erre az alkalomra betanult szent éneket adott elő orgonakísérettel. Ezt követően Bartholomaeidesz János főesperes, evangélikus lelkész lépett az oltár elé. Egy rövid beszéddel idézte az aradi tizenhármak emlékét és imába foglalta nevüket. Beszéde alatt, amikor az egyes vértanúk neveit említette, akkor a honleányok a kezükben lévő koszorút a koporsóra helyezték. Ezután ének következett, majd Gyöngyössy Sámuel helybeli református lelkész szólt az emlékező gyülekezethez. „A ritka nagy számmal egybegyűlt közönség a szónoklat végeztével a Szózat éneklése közben, ünnepélyes komolysággal s a rendkívüli meghatottság okozta megindulással könnyezve hagyta el az Isten házát” – rögzítette élményét a helyi lap tudósíja.

A megemlékezésen résztvevők perselyadományaikat az aradi vértanúk emlékszobrára ajánlották fel, amelynek ügyét a város is a szívén viselte, száz forintot szavazott meg a költségeire. Amikor 1890. október 6-án leleplezték az alkotást, a nyíregyházi Kereskedő Ifjak Egylete a következő táviratot intézte Arad polgármesteréhez: „A halhatatlanok dicső emlékének ünnepén leghőbb vágyunk, hogy a fájdalom könnyűiből emelkedett hatalmas ércszobor terjessze onnan a magasból az emberi érzelmek legmagasztosabbját: a Hazaszeretetet”. Szabolcs vármegye képviseletében a Krasznay Péter főszolgabíró vezette küldöttség helyezte el a vármegye koszorúját a szoborra.

Az 1867. évi megemlékezést elevenítette fel és tette hagyománnyá a Városvédő Egyesület 1999-ben, aminek köszönhetően városunk polgárai már évek óta az evangélikus templomban tartandó megemlékezésen róhatják le kegyeletüket az aradi vértanúk emléke előtt. A zászlóbehozatalt követően a 13 vértanú kivégzésének sorrendjében katonatisztek és diáklányok egy-egy szál virágot helyeznek el a templom oltárán az aradi vértanúk neveinek elhangzása mellett. A templomi megemlékezést a Damjanich János szobránál tartott tisztelgés és koszorúzás egészíti ki. Damjanich szobrát eredetileg a honvédtábornok nevét őrző Kállói utcai laktanyában állították fel 1971-ben. A Nyíregyházi Helyőrség Parancsnoksága 1996-ban a városnak adományozta a szobrot, ugyanis a hadügyi reform következtében megüresedett a Damjanich laktanya. Marton László szobra így ma a Tompa Mihály utcai egykori nőtlen tiszti szálló előtt várja, hogy évente egy alkalommal koszorúk övezzék. Örvendetes, hogy a laktanya egyes épületeit átalakítva megőrző lakópark Damjanich nevét is megőrizte.

(Marton László: Damjanich János, 1971)

E napon szintén kegyelettel emlékeznek a Vécsey közben található iskola diákjai is, akiknek oktatási intézményük 1990-től őrzi gróf Vécsey Károly nevét és emlékét. A névadó bronz mellszobrát Sebestyén Sándor szobrászművész készítette el.

(Sebestyén Sándor: Vécsey Károly)

A város képviselő-testülete Éralja három utcáját 1910-ben az aradi vértanúk honvédtábornokairól nevezte el. A Damjanich Jánosról elnevezett utca az Érkert legmélyebb utcája, amely a város főterénél is mintegy 14 méterrel mélyebben fekszik. Damjanich mellett utcanevet kapott még gróf Vécsey Károly és Kiss Ernő is.

(Megjelent: Kelet-Magyarország, 2020. október 6. 6. oldal)

 

 

Részletek

"Hazánk szentje, szabadság vezére"

Rövidebb-hosszabb megszakításokkal 2003 óta gyűjtöm és fotózom a II. Rákóczi Ferenccel és az általa vezetett szabadságharccal kapcsolatos emlékjeleket (szobrokat, emléktáblákat, emlékoszlopokat és kopjafákat) határainkon innen és túl. A Kárpát-medencében felállított emlékjeleket a teljesség igényével mutatom be, de kitekintést adok a Kárpát-medencén túl felállított emlékekről is. Összesen 289 település 610 emlékjelét sikerült felkutatnom és fotók segítségével bemutatnom 400 színes oldalon. A kötetet dr. Mészáros Kálmán hadtörténész, a korszak kiváló kutatója és ismerője lektorálta. A borítótervet Szabó-Kovács Ákos készítette. Mindkettőjük segítségét itt is hálásan köszönöm!

A Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Panteon Alapítvány támogatásra méltónak találta a kiadványt, de a megítélt támogatásuk nem elegendő a nyomdaköltségre, a kötet tervezett minőségéből viszont nem szeretnék engedni. Mivel a járványügyi helyzetben nem sikerült a még hiányzó anyagi források előteremtése, ezért akik szeretnék támogatni a kiadvány megjelenését, azok megtehetik előrendelés formájában. A támogatók a neve a kötetbe is bekerülne, úgy mint: „a kötet megjelenését előrendeléssel támogatták”. A kéziratot szeptember végén szeretném nyomdába adni, hogy a kötet legkésőbb október 29-re megjelenjen.

Akit érdekel a lehetőség, vagy további információkra van szüksége, kérem keressen az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címemen. 

Néhány mintaoldal a kötetből:

Egy bevezetőt követően az emlékjelek bemutatása a Budapesten találhatókkal veszi kezdetét...

...majd megyénként és településenként folytatódik

Természetesen a Vaján található kuruc szoborpark sem maradhat ki a bemutatásból

A történelmi országrészeken (Délvidék, Erdély, Felvidék, Kárpátalja) is szép számmal találhatók emlékjelek

A Kárpát-medencén túli szobrokat és emléktáblákat is igyekeztem lajtstromba szedni

A kötet végén egy táblázatban összegeztem a 610 emlékjelet

Előrendelés: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Részletek

Amiről az utcák mesélnek…

Serház utca

Városunk legrégebbi utcái közé tartozik a ma a Debreceni útból nyíló Serház utca, amely már a Károlyi-féle 1753-as betelepítés előtt is létezett. Nem véletlenül sorolták be 1969-ben a város védett utcanevei közé!

Eredetére vonatkozóan két magyarázatot állítottak fel. Lukács Ödön 1886-ban megjelent monográfiájában a leleszi konvent 1421-es döntésére hivatkozik, mely szerint a Báthoryak az akkor birtokukban lévő Nyíregyházán serházat építettek. Ez Lukács szerint igazolja azt, hogy akkoriban már az ország ezen részén is ismerték a „ser-italt”, valamint a „világlátott Báthoryak alatt Nyíregyháza népesség és ipar tekintetében is nevezetes hely volt, annyira, hogy alkalmasnak találtatott arra, hogy jövedelmi forrás gyanánt kebelében sörház állíttassék”. Ezt az adatot átvették a később megjelent városi monográfiák is, de Mező András is erre hivatkozott az utcanév eredetére vonatkozóan. Koroknay Gyula azonban ezt pusztán „romantikus” elképzelésnek tartotta. Szerinte az utca a nevét a község által csak 1770–71-ben épített sörfőzőtől vette, amelyet ő ráadásul valahová a város mai központjába helyezett.

Akárhogy is van, a város bevételi forrásainak tekintélyes részét a kocsmáltatásból származó jövedelmek tették ki, amelyhez a serház is hozzájárult, hiszen a város ott készíttette a sört és főzette a pálinkát, amelyet aztán a kocsmákba mértek ki. Igaz, hogy akkoriban sörből még jóval kevesebbet fogyasztottak, mint borból, valamint a szükséges pálinkamennyiséget sem tudták kifőzni, így a kocsmákat máshonnan behozott pálinkával látták el. Még az sem segített, hogy 1821-ben a sörfőzést pl. egy német szakember végezte. A pálinkafőzésnek pedig sokszor a drága gabona sem kedvezett. Ezért többször is javasolták a sáfárok, hogy ne üzemeljen a gondjaikra bízott serház.

Mivel a serház továbbra sem hozott kellő hasznot, így a város 1873-ban a Honvéd utca és a Serház utca által határolt területen, részben a serház átalakításával laktanyát épített. Ma már a laktanya sem látható, de a régi idők emlékét még őrzi a Serház utca.

(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2020. augusztus 21. 8.)

 

II. Rákóczi Ferenc-emlékév megyénkben (V.)

Emlékezik és emlékeztet a magyar múltra

A Rákóczi-emlékév alkalmából M. Magyar László újságíróval beszélgettem
(Kelet-Magyarország, 2020. február 5. 11. o.)

Válogatás a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei emlékjelekből

Részletek

Ki mesélteti az utcákat?

2013 októberében arculatváltás történt a Nyíregyházi Naplónál és a lokálpatrióta tudat erősítése érdekében egy helytörténeti rovat is indult „Amiről az utcák mesélnek…” címmel. A sorozat a 100. részéhez érkezett el, amely alkalomból bemutatjuk a szerzőt és a cikkek megszületési körülményeit.

 

Bővebben...

Bevezető

Szobrok. Művészek által megálmodott, különféle anyagokba zárt, vagy inkább kibontott csodák. Saját elhatározásból (az alkotás és az önkifejezés öröme), vagy megbízásból (élni is kell valamiből) életre kel az anyag, amelyben ott van a művész maga. (Szerencsés esetben a megbízói szándék és a művészi önkifejezés találkozhat.)

Szobrok. Esztétikai élményt nyújtanak, vagy éppen bosszantanak, mert nem szépek és nem a környezetükbe illőek. De ez mind szubjektív. Mert ami nekem tetszik, az másnak nem biztos és fordítva is. Éppen ezért néha kiszolgáltatottak. És nem csak a közízlésnek, hanem a politikának is (ami nem mindig egyezik a közakarattal). Így szobrokat avatnak, és néha döntenek, vagy legalábbis kiállítási parkokba száműznek letűnt korok örök mementóiként. Néha pedig a véleménynyilvánítás sajátos módjaként festékkel öntik le őket vagy modern barbárokként színesfémvadászok darabolják fel. Sorsuk és történetük van.

A szobrok az idők és korok néma tanúi. Jelenlétükkel az állítók korának visszfényei is. Gyönyörködtetnek vagy emlékeket hordoznak és idéznek. Jó esetben az emlékek felidézésére létrehozott szobrok is szépek, bár elsődlegesen nem ez a céljuk, hanem az emlékállítás. Emléket állítanak egy nagyobb vagy kisebb közösség életében fontos szerepet betöltő eseménynek, személynek, hogy évente legalább egyszer szónoklatok hangozhassanak el mellőlük és koszorúkkal ékesíthessék. Majd a koszorúk elhervadnak, de a szobrok maradnak. Mert tanúk ők. Márványba, kőbe, fába faragott és bronzba öntött jelek. Bárhol is legyenek, megállásra késztetnek.

Nyíregyháza szobrai is megállítanak. Mert jó felnézni Bessenyei ércbe öntött daliás alakjára, szemlélni a kecses Vénuszunk formás idomait és lenyűgözve állni a Hősök szobra alakjai által megelevenített dráma előtt. Szomorú idők emlékét idézi a csecsemőjét féltve magához szorító menekülő anya is, de Váci kitárt karjai mintha mindenkit ölelésre várnának, és boldogan fut apjához a Sóstói úti kórház parkjában egy leány. Benczúr most éppen az őszi várost álmodja palettájával és ecsetjével kezében, míg a szerelmesek talán még jobban összebújnak a Szabadság tér fái alatt. A díszszemlén léptető magyar huszárunk a régi nyíregyházi huszárok világába repít vissza bennünket, de a múlt üzenetét hordozza Károlyi és Petrikovits szobra is: ma is és mindenkor tenni kell városunkért! Szent István szobra előtt pedig a hazánkra gondoljunk és tegyük Kölcseyvel mi is szívünkre a kezünket és mondjuk vele együtt: „A haza minden előtt”.

Nyíregyháza szobrai. Nap, mint nap elmegyek mellettük. Kedvelem őket. Ismerem őket. Vigyázzunk rájuk, hogy megállva előttük újra és újra rácsodálkozzunk a szépre, vagy elmerülhessünk városunk múltjában.

(2011 októbere)