A helyi vasúttársaság 1927-ben kapott engedélyt a kereskedelmi minisztertől arra, hogy Nyíregyházán személyszállító autóbuszjáratokat rendszeresítsen. A „Nyíregyházavidéki Kisvasutak Autóbusz Vállalata” be is indította járatait Nyíregyháza–Oros és Nyíregyháza–Nagykálló vonatkozásában. Később Nyírpazony, Nyírtura, Nyírbogdány és Székely községek felé bővítették. A vidéki buszjáratok indítása mellett ez a cég gondolt először arra, hogy a helyi tömegközlekedés céljaira is buszokat állítson üzembe.
Nyíregyháza legelső buszjáratai a következő útvonalon közlekedtek: az egyik az Erzsébet közkórháztól a Kállói (ma Szent István) utcán, a Kossuth téren és a Vay Ádám (ma Dózsa György) utcán át az Északi temetőig és vissza szállította az utasokat. A másik járat pedig a Deák Ferenc utca végétől a Szarvas utcán és a Kossuth téren át a Rákóczi út végéig és vissza haladt. Járatonként két-két buszt üzemeltek be. A négy „Rába” típusú autóbuszt a győri székhelyű Magyar Waggon- és Gépgyár RT. gyártotta. A zöldszínű kocsikat személyesen vette át Fried Sándor, a vállalat igazgatója. A város első buszpályaudvarát a Bessenyei (ma Hősök) terén alakították ki (képünkön).
A cég a két útvonal mellett alkalmi járatokat is indított, pl. halottak napja környéken az Északi temetőbe, vagy téli időszakban az NyTve jégpályájáig. Szezonban az ököritói strandhoz rendszeres járatok közlekedtek.
Amilyen jó volt a buszjáratok beindítása a megye kereskedelmi és gazdasági életének fellendítése szempontjából, olyan rossz volt az utaknak, hiszen azokat nem látták el olyan „alapépítménnyel és burkolattal, hogy óriási súlyú, ötvenszemélyes autóbuszokat hordozzon könnyedén a hátán”. Panaszkodik is a vármegye, hogy az útadó félszázalékát kell karbantartásra fordítani. A helyi bérautófuvarozók pedig részben azért alakítottak egyesületet, mert az autóbuszvállalatok járatukon kívül vállaltak fuvarokat. E problémákat a gazdasági válság „oldotta meg”, amelynek következtében a vasúttársaság 1933-ban felszámolta a vidéki és a helyi buszjáratait.
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2021. április 16. 8. o.)
Buszpályaudvar a Bessenyei (ma Hősök) téren
Ha a város közösségi közlekedésének történetére gondolunk, akkor elsőként a villamos jut eszünkbe. Sokaknak kellemes emlékük kapcsolódik a várost átszelő csilingelő villamoshoz, így azt nosztalgiával emlegetik, de talán vannak olyanok is, akiknek a buszközlekedéshez kötődnek hasonló élményeik.
A villamoskocsik 1911-től 1969-ig álltak a városlakók szolgálatában. A két világháború közötti időben is elsősorban ezt a közlekedési módot vették igénybe, ha a város egyik részéből el akartak jutni a másikba, illetve egyénileg a fiákertaligákat és a taxikat használták. A Nyírvidék lapjain 1921-ben bukkan fel az első híradás a „Nyíregyházi Autóbuszvállalatról”. E vállalkozás keretében elsősorban a megyeszékhelyt igyekeztek összekötni a környező településekkel, így pl. Balkánnyal, Nagykállóval, Nyírbátorral, Újfehértóval. Ezek a Korona szálló elől induló „vidéki” járatok általában naponta, illetve bizonyos helyekre csak hetente egy alkalommal indultak oda-vissza rendszerben. A vállalat alkalmi utakat is hirdetett, mint pl. a dombrádi vásárra.
Nagy jelentőséggel bírt, amikor Fekete Vilmos szegedi autókarosszéria-gyártó Oravetz Ferenc helyi vállalkozó bevonásával, 1926-ban engedélyt kapott a kereskedelmi minisztertől egy Nyíregyháza–Büdszentmihály–Hajdúnánás között rendszeresen közlekedő autóbuszjárat megindítására. Mindketten részt vettek azon az október 16-án megejtett próbaúton, amelynek részese volt többek között Szohor Pál főjegyző és Kardos István kultúrtanácsnok is. A Szegedről érkezett, világossárga színű autóbusz gépalkatrésze a francia Latil-gyárban készült, míg karosszériája a szegedi vállalkozó érdeme. Az utat 50 perc alatt megtevő gépjárműről elismerően nyilatkozott a Nyírvidék újságírója is: „Nemsokára megszokjuk, nélkülözhetetlennek érezzük az új közlekedési eszközt, amellyel Nyíregyháza egy lépéssel ismét előbbre került a naggyá fejlődés útján”. Továbbá: „Az autóbuszközlekedés megindulása rendkívül jelentős Nyíregyháza személy- és áruforgalmának fokozódása, piacának fellendülése szempontjából és csak örömmel üdvözölhetjük városunkban”.
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2021. április 9. 8. o.)
"Latil autobusz, a karosszériát készítette Hodács János, első alföldi autokarosszéria- és kocsigyár Szeged"
(Pesti Napló, 1927. 05. 29. 84. o.)
A virágvasárnappal kezdődő nagyheti szertartások Jézus földi életének utolsó napjaira, szenvedésére és dicsőséges feltámadására irányítják a keresztény emberek figyelmét. Erre emlékezve vessünk mi is egy pillantást az 1904-ben felszentelt Samassa-templom Szűz Mária-oltárára, ugyanis a kereszthajó déli apszisában elhelyezett oltáron látható két festmény egyikének a témája Krisztus siratása.
Ezt a képet így mutatta be Matuszka Mihály a templomról készített monográfiájában: a festmény „mélységével és őszinteségével köti le figyelmünket. A fájdalmas anya kezeit tördelve hajlik a megkínzott megváltó holtteste fölé, arcvonásai és kézmozdulata hű tükrei a lelkében dúló fájdalomnak. Jobbján sz. János, a szeretet apostola látható, amint a Szűz Anya fájdalmát osztja, odahajlásában lelkének egész gyöngédsége és odaadása ki van fejezve. Elől, a holttest lábaihoz borulva Magdolna térdepel, kinek arca nem látható ugyan, de mozdulata mindent kifejez”. A másik kép címe: „Annuntiatio”, vagyis a megtestesülés hírül adása, amikor az Úr angyala megjelent Názáretben Máriának, aki a méhébe fogadta a Szentlélektől Szent Fiát.
A festmények alkotója a kolozsvári születésű Stein János Gábor festőművész, aki a templom felszentelésének az évében töltötte be a harmincadik életévét. Tanulmányait a berlini festészeti akadémián kezdte, majd Párizsban folytatta. Tanulmányútja során bejárta Angliát, Hollandiát és Belgiumot. Amikor 1900-ban hazatért, Lotz Károly tanítványa lett a mester-iskolában. 1920-tól 1939-ig az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola tanára lett, a művészeti anatómia és a kosztümrajz oktatója. 1905-ben adta ki a Művészeti bonctan című munkáját, az első magyar anatómiai könyvet, amelyet a festőnövendékek használtak. A nyíregyházi társszékesegyházban látható oltárfestményei mellett felfedezhetők alkotásai még az Országház éttermében, az egri székesegyházban és a Kerepesi temetőben is. 1945-ben Budafokon hunyt el.
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2021. április 1. 8. o.)
Stein János Gábor: Krisztus siratása
Ma a Tuzson János Botanikus Kert emlékét hirdeti, a Nyíregyházi Erdészet kebelében működő Erdészeti Erdei Iskola pedig nevét őrzi dr. Pál Miklósnak, aki kilencven évvel ezelőtt, 1931. március 5-én született Szakolyban.
Gimnáziumi tanulmányait Nagykállóban végezte, majd 1951-ben tanítói oklevelet szerzett a nyíregyházi Tanítóképző Intézetben. Az egri Pedagógiai Főiskolán biológia-földrajz szakos tanárként diplomázott, ugyanitt 1956-ig tanársegédként tevékenykedett. 1966-ban agrármérnöki, majd egyetemi doktori fokozatot szerzett. A biológiai tudományok kandidátusa egyik alapító tagja volt az 1962-ben létesített Pedagógiai Főiskolának, amely tíz évvel később Bessenyei György nevét vette fel. Főigazgató-helyettese is volt az oktatási intézménynek, amelynek növénytani tanszékét és az oktató-nevelő munkát segítő botanikus kertjét együtt alapították dr. Honfi Ferenccel.
A mezőgazdasági pedagógusképzés országos szakbizottságának 1970 novemberében tartott ülésén jelentette be dr. Pál Miklós, hogy az országos és a megyei szervek elfogadták a tízholdas arborétum és botanikus kert alapításának a tervét. Két évvel később a Felsőtiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság át is adta a kezelésében lévő 4,5 hektár erdő területét a tervek megvalósítására. Az építési munkálatok 1973-ban kezdődtek, ahhoz a főigazgató-helyettes minden lehetőséget és segítséget megragadott, sőt kiterjedt szakmai kapcsolatai révén élete végéig gyarapította a ma már az „egyetem tüdejének” is nevezett kertet.
A kutatók és tanárok generációinak felnevelője 2005. szeptember 8-án hunyt el. Emléktábláját a botanikus kert főépületén 2006-ban leplezték le, míg a nevét viselő erdei iskolát 2008-ban hozták létre. Tisztelői 2017-ben felújították az Északi temető rózsakertjében lévő, fából faragott síremlékét. A Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola sóstóhegyi épületén a névadó emléktábláját (képünkön) 2011-ben helyezték el. Rádi László fafaragásán egy Vörösmarty Mihálytól vett idézet olvasható: „A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek”.
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2021. március 26. 8.o.)
Dr. Pál Miklós emléktábla a Tuzson János Botanikus Kert főépületének falán
Dr. Pál Miklós emléktábla a róla elnevezett Erdészeti Erdei Iskola épületének falán
2013 októberében arculatváltás történt a Nyíregyházi Naplónál és a lokálpatrióta tudat erősítése érdekében egy helytörténeti rovat is indult „Amiről az utcák mesélnek…” címmel. A sorozat a 100. részéhez érkezett el, amely alkalomból bemutatjuk a szerzőt és a cikkek megszületési körülményeit.
![]() |
![]() |
![]() |
Szobrok. Művészek által megálmodott, különféle anyagokba zárt, vagy inkább kibontott csodák. Saját elhatározásból (az alkotás és az önkifejezés öröme), vagy megbízásból (élni is kell valamiből) életre kel az anyag, amelyben ott van a művész maga. (Szerencsés esetben a megbízói szándék és a művészi önkifejezés találkozhat.)
Szobrok. Esztétikai élményt nyújtanak, vagy éppen bosszantanak, mert nem szépek és nem a környezetükbe illőek. De ez mind szubjektív. Mert ami nekem tetszik, az másnak nem biztos és fordítva is. Éppen ezért néha kiszolgáltatottak. És nem csak a közízlésnek, hanem a politikának is (ami nem mindig egyezik a közakarattal). Így szobrokat avatnak, és néha döntenek, vagy legalábbis kiállítási parkokba száműznek letűnt korok örök mementóiként. Néha pedig a véleménynyilvánítás sajátos módjaként festékkel öntik le őket vagy modern barbárokként színesfémvadászok darabolják fel. Sorsuk és történetük van.
A szobrok az idők és korok néma tanúi. Jelenlétükkel az állítók korának visszfényei is. Gyönyörködtetnek vagy emlékeket hordoznak és idéznek. Jó esetben az emlékek felidézésére létrehozott szobrok is szépek, bár elsődlegesen nem ez a céljuk, hanem az emlékállítás. Emléket állítanak egy nagyobb vagy kisebb közösség életében fontos szerepet betöltő eseménynek, személynek, hogy évente legalább egyszer szónoklatok hangozhassanak el mellőlük és koszorúkkal ékesíthessék. Majd a koszorúk elhervadnak, de a szobrok maradnak. Mert tanúk ők. Márványba, kőbe, fába faragott és bronzba öntött jelek. Bárhol is legyenek, megállásra késztetnek.
Nyíregyháza szobrai is megállítanak. Mert jó felnézni Bessenyei ércbe öntött daliás alakjára, szemlélni a kecses Vénuszunk formás idomait és lenyűgözve állni a Hősök szobra alakjai által megelevenített dráma előtt. Szomorú idők emlékét idézi a csecsemőjét féltve magához szorító menekülő anya is, de Váci kitárt karjai mintha mindenkit ölelésre várnának, és boldogan fut apjához a Sóstói úti kórház parkjában egy leány. Benczúr most éppen az őszi várost álmodja palettájával és ecsetjével kezében, míg a szerelmesek talán még jobban összebújnak a Szabadság tér fái alatt. A díszszemlén léptető magyar huszárunk a régi nyíregyházi huszárok világába repít vissza bennünket, de a múlt üzenetét hordozza Károlyi és Petrikovits szobra is: ma is és mindenkor tenni kell városunkért! Szent István szobra előtt pedig a hazánkra gondoljunk és tegyük Kölcseyvel mi is szívünkre a kezünket és mondjuk vele együtt: „A haza minden előtt”.
Nyíregyháza szobrai. Nap, mint nap elmegyek mellettük. Kedvelem őket. Ismerem őket. Vigyázzunk rájuk, hogy megállva előttük újra és újra rácsodálkozzunk a szépre, vagy elmerülhessünk városunk múltjában.
(2011 októbere)
![]() |
![]() |
![]() |