Ősök jönnek elém, homokon várost alapítók,
Kiknek erénye, miként a kis ablakon át az olajmécs.
Esti sötétségben szeliden hivogatja a vándort"
(Vietórisz István: Tirpákok)
Nagy Benedek alkotása, 2001
- Részletek
Amiről az utcák mesélnek…
Az első autótaxi városunkban
A két világháború közötti Nyíregyháza közlekedése új színfolttal gazdagodott 1925 júniusában, amikor üzembe állt az első autótaxi. Az eseményt Csépány Jenő megörökítésre méltónak találta, így felvételét a Színházi Élet című lap után, 100 évvel később mi is közreadjuk: a Fiat hátsó ülésén dr. Bencs Kálmán polgármester és Tóth László városi aljegyző foglaltak helyet, míg a volán mögött Hoffmann Lajos ült.
A meggypiros taxit egy próbaútra a Nyírvidék tudósítója is megrendelte, az ő beszámolójából tudjuk az alábbiakat. A taxit a Nyíregyházi Autófuvarozási Vállalat üzemeltette, amely Lefkovits Ignác és Strausz Ernő tulajdonában volt. A taxi standját a Korona szálló előtt alakították ki. Az újságíró kollégájával délután négyre rendelte meg a taxit, hogy vigye ki őket a vasútállomásra. Az autó másodpercnyi pontossággal jelent meg a szerkesztőség Széchenyi utcai épülete előtt, és két perc alatt már célba is értek, pedig az út rossz állapotban volt. A második díjszabásra beállított taxióra az út végén 2 korona 50 fillért mutatott, ami 20 ezer koronának felelt meg. Ez a tudósító szerint nem számított drágának, tekintve, hogy több utas után is ennyit kellett fizetni, valamint „ennyit a bérkocsisok is kivasalnak az ember zsebéből”. Le is vonja a következtetést: „Előrelátható tehát, hogy az új járműnek nagy lesz a keletje”.
Azonban csalódnia kellett, mert „a taxi, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt”. 1926 tavaszán Majoros József lett az újabb vállalkozó, aki taxaméterrel szerelte fel autóját, és a római katolikus templom mellett lévő autóstandon várta az utasokat. Ennek használatára agitált a helyi lap: „Szokjunk rá, hogy ha járművet akarunk igénybe venni, inkább autón menjünk, mint konflison, vagy pláne talyigán. Ha így cselekszünk, nemsokára megváltozik Nyíregyháza képe, s a bóbiskoló »táltosok« helyett ragyogó autótaxik állnak majd sorban a tükörfényes standon”. Bár 1927 tavaszán egy új Renault állt a taxisok szolgálatába, azért a konflisok még éveken át használatban maradtak.
Ilyés Gábor helytörténész (www.emlekjelek.hu)
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2025. június 2. 12. o.)
„Az első autótaxi Nyíregyházán
Az autóban Bencs Kálmán dr. kormányfőtanácsos polgármester és Tóth László városi aljegyző
(Csépány felv.)”
(Kép: Színházi Élet, 1925. 28. sz. 87. o.)
- Részletek
Amiről az utcák mesélnek…
Volt egyszer egy városi virágcsarnok
A Nyírvízpalota szomszédságában állt egykor egy olyan épület, amely sok régi városlakó emlékezetében megőrződött. Az egykori városi virágcsarnok épületéről van szó, amely 1922-től 1980-ig ékesítette városunk legtöbb névvel illetett terét, hiszen amikor épült, Széchenyi nevét viselte, a lebontását pedig már Szabadság téri épületként érte meg.
A virágpavilont 1922 nyarán Häuffel Tivadar és Adorján János tervei alapján építették. A „művészi ízléssel megtervezett és fölépített bájos pavilonban” az árusító csarnok mellett kialakítottak egy műhelyt is a csokrok és koszorúk kötésére, valamint egy pincét a virágok frissen tartására. A virágcsarnokban a városi kertgazdaság virágait árusították olcsó áron. Az építésről tudósító azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a virágpavilon mögött „fővárosi mintára” egy illemhelyet is építenek, amire „már igazán nagy szüksége van Nyíregyházának”.
A virágok mellett hamarosan zöldség- és virágmagokat, gyümölcsfa vadalanyokat, oltványokat, díszfákat és cserjéket, magas és alacsony törzsű rózsákat és cserepes virágokat is árusítottak. Egy 1930-as térrendezés során, amikor egyébként már Horthy Miklós nevét viselte a tér, kivágták a virágcsarnok körüli sűrű fenyvest a fák betegsége miatt, helyüket pedig füvesítették, hasonló modern parkot kialakítva, mint a város más területén.
Egy belügyminiszteri rendelet okán, amely a városi kezelésben lévő üzemek leépítéséről szólt, a virágcsarnokot 1933-ban kivették a város kezeléséből, azt bérbe adták. A bérlője az a Steiner Vilmos lett, aki hosszú éveken át kertészeti felügyelője volt a városi kertüzemnek. Ugyanő vette bérbe az Északi temető kertészetét is, és mindkettőt közmegelégedésre üzemeltette.
A virágcsarnok épületében utoljára azt a térrendezési tervet mutatták be a nagyközönség számára, amely a sorsát is megpecsételte. 1980-ban lebontották, vele eltűnt „egy darabka” a „gyorsan változó megyeszékhely századeleji hangulatából”. Nem sokkal később pedig a helyén felállították a tér újabb névadójának, Leninnek a szobrát.
Ilyés Gábor helytörténész (www.emlekjelek.hu)
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2025. május 26. 16. o.)
Kép: Leviczky Zoltán
- Részletek
Amiről az utcák mesélnek…
Nepomuki Szent János-szobor
A katolikus egyházban május 16-án van a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok és halászok védőszentjének, a gyónási titok mártírjának, Nepomuki Szent Jánosnak az ünnepe. Szobrait általában hidak mellett fedezhetjük fel, de városunkban ehhez a Kossuth téren, a volt római katolikus plébániaépület lépcsőházába kell betérnünk. A helyválasztást akkor értjük meg, ha röviden felvázoljuk az Isobau Rt. történetét.
A nyíregyházi székhelyű Isobau Építőmérnöki Kft. 1990 tavaszán alakult. Már első munkáik között fontos szerepet kaptak a hidak javításai, felújításai. Ezek sorában talán legkiemelkedőbb a tokaji Erzsébet királyné hídnak kiemelkedő minőségben elvégzett komplex rekonstrukciója 1997-ben, amiért a következő évben Építőipari Mesterdíjban részesültek. Az 1998-ban részvénytársasággá alakult cég főprofilja a hídszigetelések tervezése, kivitelezése.
A Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Püspökség 1994-ben határozta el a Püspöki Lelkipásztori Központ felépítését. Az 1997 júniusában felszentelt épületben helyet kapott a római katolikus plébánia is, amely így kiköltözött régi épületéből. Ez a Kossuth téri épület az államosításig mindig az egyház tulajdonában volt, az építtette a tér felőli részt emeletesre 1895-ben, míg a Zrínyi Ilona utcai részt 1911-ben. Ez az emeleti rész került vissza 1990-ben az egyház tulajdonába, ahol berendezkedett a plébániahivatal, míg a földszinti üzletek önkormányzati tulajdonban maradtak. Az egyház a kiköltözéssel fölöslegessé váló emeleti szintet 1998-ban bérbe adta az Isobau Rt. részére.
A cég itt rendezte be központi irodáit, de előtte még átalakították és gondosan felújították. E munkálatok során arra törekedtek, hogy „az épület korára, stílusára rímelő, de a mai funkcionális igényeknek megfelelő belső kép alakuljon ki”, így az átalakítások több esetben az eredeti terek, helyiségkapcsolatok visszaállítását jelentették. A hidak felújítói ezek után állítottak szobrot azok védőszentjének. Orr Lajos szobrászművész alkotását 1999. december 20-án leplezték le.
Ilyés Gábor helytörténész (www.emlekjelek.hu)
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2025. május 19. 8. o.)
Orr Lajos: Nepomuki Szent János (1999)
(Fotó)
- Részletek
Amiről az utcák mesélnek…
Az egykori Nyíregyházi Kerületi Munkásbiztosító Pénztár és épülete
Az 1891. évi XIV. törvénycikk, amelyet az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetén való segélyezésének tárgyában adtak ki, országszerte életre hívta a betegsegélyező pénztárakat. Ez alapján kezdte meg munkáját 1893-tól a „Nyíregyházai kerületi betegsegélyző pénztár” is, amely hivatásául tűzte ki, hogy „a minden állam oszlopát képező elemet, az iparos és munkásosztályt ép erőben tarthassa, védhesse, óvhassa minden bekövetkezhető baj és nyomortól családja, a társadalom s a haza javára”.
A Kerületi Munkásbiztosító Pénztár a Kállai (ma Szent István) utca 14. szám alatti telken álló épületben működött. 1926 februárjában a Pénztár arról értesítette tagjait, hogy a székházbővítési munkálatok megkezdése miatt az orvosaik magánrendelőikben fogadják a betegeket. Az orvosok ezidőben Benkő Jenő, Fábry Gábor, Flegmann Sándor, Hartos János, Karner Gyula és Ruhmann Kornél voltak. Nyugdíjazásáig Dr. Saáry Sándor is tagja volt ennek a gárdának.
Smiják István építési vállalkozó vezetésével 1926 tavaszán kezdtek hozzá a munkálatokhoz. Hamarosan szenzációként járta be a várost, hogy az új épületrészek alapozásánál emberi csontokra, gabonaveremre és fémtárgyakra bukkantak. A lelőhely tanulmányozására Nagy Elek műszaki tanácsos és Kiss Lajos múzeumigazgató érkeztek a helyszínre, akik a csontokat a vármegyei, a fémtárgyak egy részét pedig a városi múzeumba vitték. Az építkezési munkálatok az év végére már be is fejeződtek. Az Országos Munkásbiztosító Pénztárból 1927-ben létrehozták az Országos Társadalombiztosító Intézetet, amelynek ez az emeletes épület lett a helyi fiókja. Ennek feladatát és vagyonát 1949-ben a Szakszervezetek Társadalombiztosítási Központja vette át. Ez szolgált később az épület névadásául: „kis SZTK”.
Az 1965-ben kezdett építési munkálatokkal ezt az épületet 1966. november 1-től városi rendelőintézetté alakították át. Az épületet 2014-ben, majd 2017-ben külsőleg felújították, belülről korszerűsítették, az eddig használaton kívüli légópincében iroda- és raktárhelyiséget alakítottak ki.
Ilyés Gábor helytörténész (www.emlekjelek.hu)
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2025. május 12. 8. o.)
(Fotó: Kovács Pepi)
- Részletek
Amiről az utcák mesélnek…
Sóstógyógyfürdő női szobrai 8.
A városrész női szobrait bemutató sorozatunk elérkezett az utolsó részéhez. Körbejártuk az alkotásokat, felidéztük történetüket, s ahol lehetett, idéztük a róluk szóló kritikákat. Így teszünk az utolsó alkotással is, amelyet a Sóstói Szivárvány Idősek Otthonának az udvarán fedezhetünk fel a Tölgyes utcában.
G. Fekete Géza (1906–1976) szobrászművésznek közel húsz alkotását állították fel valamely településünk közterületén. Ebből kettő városunkban található. Még a pályája elején faragta mészkőbe Benczúr Gyula alakját, amely a szobrász első jelentős köztéri alkotása, 1942-ben leplezték le. Míg életének utolsó szakaszában, a halála előtt öt évvel készítette ezt az ülő asszonyt ábrázoló, szintén mészkőbe faragott szobrát, amelyet 1971. szeptember 29-én helyeztek el.
A többször is idézett Koroknay Gyula művészettörténész összehasonlította a két szobrot. „Mint a Benczúr-szobornál, itt is megfigyelhetjük a tömörséget, s a felületek sima eleganciáját. Mindkettő erőteljes alak, s inkább statikusak, szemlélődőek. A különbségek is könnyen feltűnnek, ami nem is annyira az álló, ülő helyzetben nyilvánul meg, hanem a lelki beállításban. Benczúr természeténél fogva optimista, s töretlen, s ez a nőalak viszont már elfáradt, s mindent lehet mondani róla, csak ezt nem, hogy vidám érzéseket ébreszt. A szociális otthonnak — úgy néz ki — ő a legszomorúbb lakója, pedig az ottaniak véleménye szerint ez a kőasszony nagyon fiatal. Nem is a szoborban van a hiba, meggyőző a tartás, kifejező a kézmozdulat és G. Fekete elgondolására jellemző helyre került ez a műve, aki szívesen helyezi modern épületek elé szobrait, hanem az intézmény és a mű harmóniájának hiányában”.
Valóban, ha közelebbről tekintjük meg a kőszobor arcát, egy fiatal asszony tekint vissza ránk, és ebből a szempontból tényleg nincs meg a harmónia az intézmény lakói és a mű között. Azonban szomorúnak nem mondanám, számomra inkább nyugalmat áraszt, talán egy jóleső munka utáni megpihenést. De ezt ki-ki döntse el maga, amikor egy sóstói séta során felkeresi ezt a szobrot is.
Ilyés Gábor helytörténész (www.emlekjelek.hu)
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2025. május 5. 8. o.)
(Fotó: Ilyés Gábor)
- Részletek
Amiről az utcák mesélnek…
Sóstógyógyfürdő női szobrai 7.
A sóstói sziget közepén található az az ülő női akt, amelyet Kincses Mária szobrászművésznek köszönhetünk. A bájait egyik évszakban sem rejti véka alá, hiszen ő az örök Napozó. A jól látható szignó alapján már 1967-ben elnyerte az alakját, de csak 1979. június 29-én avatták fel. A két dátum közötti történetéről csak annyit sikerült kinyomoznom, hogy 1978-ban kiállították Budapesten.
A hazai képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítást a Műcsarnokban és környezetében rendezték meg. A 171 alkotó mintegy 300 műve között ott találjuk Martsa István Talpasok című alkotását is, amelyet majd Vaján állítottak fel, valamint ifj. Szabó István Váci Mihály emlékműtervét is. Kincses Mária Napozójáról készült fotót több lap is megjelentette. Valószínűleg e kiállításon szerelmesedhetett bele valaki Nyíregyházáról, akinek volt szava a Városi Tanácsnál, mert az megvásárolta. Felavatásáról csak egy rövid fényképes híradás jelent meg a megyei napilapban, de elképzelhetjük azt a pillanatot, amikor lehullt róla a lepel. A jelenlévő férfiak bizonyára rajongással járták körbe, s ki nyíltan, ki csak alig észrevehetően oda-oda pillantva, de jól megszemlélték Sóstó legújabb csodáját.
A bronzba öntött, örökké fiatal nő tekintetével az ég felé néz, így nem láthatja, de hallhatja a tavon csónakázókat, a szerelmesen andalgókat, a viháncoló fiatalokat, a megpihenő idősebbeket, a menyasszonyokat és vőlegényeket, akik e helyszínt választják esküvői fotóik elkészítéséhez, s ki tudja még kiket.
Az 1988-ban elhunyt Kincses Máriáról írták a nekrológjában: „Műveit a formák szeretete jellemezte” – ezt ez a szobor is igazolja. És még egy érdekesség: a hódmezővásárhelyi születésű Kincses Mária Vigh Tamás szobrászművész felesége volt, akinek Petőfi szobra a költőről elnevezett parkban található, így a házaspár mindkét tagjának van alkotása városunkban.
Ilyés Gábor helytörténész (www.emlekjelek.hu)
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2025. április 28. 8. o.)
(Kép: Kisalföld, 1978. május 18. 4. o.)
(Fotók: Ilyés Gábor)
- Részletek
Ki mesélteti az utcákat?
2013 októberében arculatváltás történt a Nyíregyházi Naplónál és a lokálpatrióta tudat erősítése érdekében egy helytörténeti rovat is indult „Amiről az utcák mesélnek…” címmel. A sorozat a 100. részéhez érkezett el, amely alkalomból bemutatjuk a szerzőt és a cikkek megszületési körülményeit.
- Részletek
 |
 |
 |
 |
 |
 |