Amiről az utcák mesélnek…
A kereskedők áldozatkészségéből lett iskola – 100 éve alapították a Felső Kereskedelmit 3.
A Felső Kereskedelmi Iskola életének meghatározó személyisége volt Margócsy Emil, aki 22 éven át, az iskola alapításától 1940-ig, nyugdíjba vonulásáig igazgatta az oktatási intézményt.
Margócsy Emil 1918-ban, Debrecenből érkezett városunkba családjával. A cívisváros kereskedelmi iskolájának tanári és internátusi igazgatói állását hagyta ott, hogy egy frissen alapított iskola élére állva megszervezze annak működését. Az ő meghívásával kiváló szakembert nyert nem csak az iskola, hanem a város is. A visszaemlékezések „szigorú és igen energikus, a munkát és harcos küzdelmet természetes életelemének tekintő” férfinak írják le. Az ő „erőskezűségének” és „céltudatos fejlesztésének” volt köszönhető, hogy „az iskola szűk, szegényes, meg nem felelő elhelyezése és felszerelése ellenére is az ország egyik legjobb hírnévnek örvendő kereskedelmi iskolája lett”. Ebben az iskolában bonyolították le az első országos kereskedelmi iskolai tanulmányi versenyt, amelyet aztán Budapesten rendszeresítettek. Az iskola diákjai országos hírnevet szereztek a gyorsírási versenyeken. Szerepe volt a diákok tapasztalatait elmélyítő külföldi tanulmányutak megszervezésében és lebonyolításában. Támogatta, sőt amikor szükség volt rá, egy rövid időre élére is állt az iskola cserkészcsapatának. 1933-tól már mint királyi főigazgató. Az iskolaigazgatás mellett 1935-től az evangélikus egyház felügyelői tisztét is betöltötte.
Amikor 1940-ben, az iskolai tanévzárón búcsúztatták, megfogalmazta, hogy „hálás vagyok az Istennek, hogy tanárrá lehettem, s ha életemet újra kezdeném, ismét ezt az utat választanám”. Igazgatói pályafutását e gondolatokkal fejezte be: „Elvégezvén utolsó munkámat, csendben beteszem magam mögött az ajtót és otthonomba megyek, enyéimmel együtt megköszönni, hogy hosszú tanári működésem alatt mindig megsegített és mindig velem volt az Isten”. Életének 88. esztendejében, 1971-ben hunyt el.
Iskolájában egy szerény gránittábla hirdeti emlékét, míg a város kiváló pedagógusait a Margócsy Emil-díjjal tünteti ki.
Margócsy Emil
Margócsy Emil emléktáblája
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2018. április 27. 16.)