Amiről az utcák mesélnek…
A város „legintimebb szórakozóhelye”
A két világháború közötti helyi vendéglátóipar különleges alakja volt Lengyel Nándor cukrász, aki az édességek mellett több népszínművet is alkotott, a debreceni társulat 1912-ben a Magyar vér című darabját színre is vitte. Lengyel nevéhez újabb és újabb cukrászdák alapítása fűződik, a legnépszerűbb vállalkozása azonban a nevét is őrző Károlyi-téri (ma: Benczúr) Lengyel-kioszk volt. E régies kifejezés az alakját tekintve rendszerint olyan kerek pavilont takar, amelyben főleg nyári forgalomra berendezett, kerthelyiséggel ellátott vendéglőt vagy cukrászdát üzemeltettek.
A városi képviselő-testület felhatalmazását bírva, 1925 nyarán kezdi el építtetni vasból és üvegből a pavilont, amely őszre már el is készült. Az épülettől és az ott nyújtott szolgáltatásoktól az egyre szebbé váló tér felpezsdülését várták. Amikor októberben a világítási próba is sikerült, már egyenesen úgy írtak róla, mint „Nyíregyháza nagyvárossá való fejlődésének egyik útjelzője”. A helyi katonazenekar hangjai mellett, 1926. május 22-én tárta ki ajtaját vendégei előtt. Lengyel mindig mérsékelt árakkal dolgozott, de ami igazán különlegessé tette az a plusz, ami saját művészi lényéből fakadt: a város katonazenekarának szinte állandó jelenlétével, Mantu Aladár és más híres cigányprímások, alkalmi fővárosi fellépők és szalonzenekarok játékával igyekezett magas színvonalon szórakoztatni a vendégeket, de szervezett festménykiállítást és nótafelismerő versenyt is. Volt olyan este, hogy ezer ember szorongott a katonazenekar szimfonikus hangversenyén. A kioszk olyan hellyé vált, ahol „gyorsan, suhanva telt az idő és semmivé foszlott minden életgond”.
Sajnos a válság elsöpörte e nemes vállalkozást, az utolsó hír róla 1931-ből származik. Ezután Lengyel újabb cukrászdákat nyitott, a szebb napokat megélt kioszk köré pedig 1939-ben játszóteret létesítettek, a pavilon ennek lett a pihenőhelye. Később átalakították és Jereván sörözőként éledt újjá. Pár éve új néven újra a vendéglátás szolgálatában áll.
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2018. augusztus 17. 16. o.)
Lengyel kioszk