Amiről az utcák mesélnek…
A „Víz Múzeuma”
A 19. század második fele a folyók szabályozásának, a pangó vizek levezetésének és a lápok lecsapolásának látványos időszaka volt. A történelmi Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyék területén öt nagyobb vízügyi társulat jött létre, amelyek közül a Nyírvíz Szabályozó Társulat nyíregyházi székhellyel alakult meg 1879-ben. A vizek szabályozásával kapcsolatos munkálatok, valamint a társulatok írásos és tárgyi emlékeinek gazdag kincsestára a Móricz Zsigmond u. 48. sz. alatt található Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény.
A Gyűjtemény létrejötte az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak köszönhető, amely 1962-ben tájegységi múzeumok létesítését rendelte el. A Nyíregyházi Vízügyi Igazgatóság gyűjtőmunkájának köszönhetően még ebben az évben sikerült a fellelt relikviákból egy múzeumi szobát kialakítani a Nyírvíz-palotában. A Gyűjtemény darabjait 1988-ban költöztették a mai helyére, ahol 2004-től megújulva és méltó körülmények között várja a vízügy múltja iránt érdeklődőket.
A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Nyíri Szakaszmérnökségének épületében létrehozott kiállítótérben megtekinthetők többek között a Tisza, a Szamos, a Túr és a Kraszna műszaki tervei, az 1846. évi ár- és belvíz-szabályozási tervek. A kutatók haszonnal forgathatják a több mint kétezer kötetes könyvtárat, valamint a tízezer darabot meghaladó fotótárat, amelynek képei a szivattyútelepek, zsilipek építéséről, az árvízi pusztításokról és az újjáépítési munkálatokról tanúskodnak. A falakon a társulatok igazgatóiról, miniszteri biztosokról készített olajportrék tekinthetők meg. Az ifjabb látogatók a makettek segítségével képzelhetik el az istrángos cölöpverő vagy a Szamoson üzemeltetett utolsó hajómalom működését, de megszemlélhetik a kordélyt és a kubikusok legfontosabb munkaeszközét, a talicskát is. 2018-tól egy megvilágított üvegvitrinben tekinthetők meg a múzeum legértékesebb érmei és bélyegzői. A kiállításon a gátőrök szerszámai és a munkájukat segítő telefonkészülékek is tanulmányozhatók. A Gyűjtemény tisztelgés a vízügyben dolgozók munkája előtt is.
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2018. október 11. 16. o.)