// AdSense kód

Amiről az utcák mesélnek…

„A Kállay nemzetség őrzője”

A Nyírvíz-palota homlokzatán a Kállay család címerét ábrázoló cégér, Sebestyén Sándor szobrászművész alkotása betérésre, a második emelet egyik lakásában ideiglenesen elhelyezett Kállay Gyűjteményben lévő kincsek megtekintésére invitál.

Az egyedi gyűjteményt dr. Kállay Kristófnak köszönheti Nyíregyháza, aki diplomataként, a Szuverén Máltai Lovagrend szentszéki nagyköveteként lett ismert Rómában, ahol ötven évet élt. Magángyűjteménye a külföldön fellelt magyar kultúra szellemi és tárgyi értékeit tartalmazza. Ezt felajánlásaikkal gyarapították a Rómában élő barátai, pl. báró Apor Gábor és őrgróf Pallavicini Hubert is.

Dr. Kállay Kristóf 1989–90-ben megbeszéléseket folytatott a város vezetőivel és úgy döntött, hogy gyűjteményét szülővárosának adományozza. A város vezetői ígéretet tettek arra, hogy az értékes gyűjteményt a Jósa András Múzeum részeként egyben tartják, tudományosan feldolgozzák és a nagyközönség számára láthatóvá teszik. A Kállay Gyűjteményt 1993. március 10-én nyitották meg.

Dr. Kállay Kristóf 1997-ben hazatelepült Kállósemjénbe, 2001-ben Nyíregyháza díszpolgárává választotta. Gyűjteményét 2004-ben véglegesen Nyíregyházának, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének adományozta.

A Kállay család leszármazottainak, a velük leányágon rokon Ilosvay famíliának és mások felajánlásainak köszönhetően folyamatosan újabb és újabb adományokkal gyarapodik a gyűjtemény, amely állandó és időszaki kiállításokkal várja a látogatókat. A gyűjtemény része továbbá a tízezer kötetes könyvtár, kortörténeti értékű fotók, dokumentumok, Kállay Miklós egykori miniszterelnök levelezése. A gyűjteményben híven őrzik és ápolják egy ősi magyar nemesi család tagjainak emlékét!

(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2018. december 14. 16. o.)

Kallay ceger

Sebestyén Sándor: Kállay Gyűjtemény (2002)

Kallay Gyujtemeny 1

Kallay Gyujtemeny 2

Részletek a kiállításból