Amiről az utcák mesélnek…
„Isten hozta, Szentatyánk!” – A pápalátogatás 30. évfordulójára
„Íme István, Magyarország királya, a szent, aki lerakta házatok alapjait. Rá vonatkoztathatók Krisztus szavai a hegyi beszédben, arról a bölcs emberről, aki sziklára építette a házát. Az ő háza a ti házatok.” Harminc évvel ezelőtt, 1991. augusztus 20-án II. János Pál pápa e szavakkal búcsúzott az államalapító királyát ünneplő magyar néptől a budapesti Hősök terén.
A rendszerváltozás utáni első évek egyik nagy eseménye volt, hogy a pápák közül elsőként II. János Pál pápa hazánkba látogatott. Ötnapos programja 1991. augusztus 16-án Esztergomban, egy szabadtéri szentmisével vette kezdetét. Régiónk szempontjából kiemelkedik az augusztus 18-i nap, amelynek délelőttjén Máriapócson bizánci szertartású szentmisét mutatott be, majd délután Nyíregyházára érkezett, este pedig a debreceni Református Nagytemplomban ökumenikus igeliturgián vett részt és találkozott a magyarországi nem katolikus egyházak képviselőivel, valamint megkoszorúzta a protestáns gályarabok emlékművét.
A pápa feszített programjának Nyíregyházán a pihenés percei jutottak. Máriapócsról helikopterbe szállt, amely a Városi Stadion gyepszőnyegén landolt. Innen pápamobillal tette meg a közel két kilométeres utat a görögkatolikus püspöki palotához. Az út két oldalán éljenezve fogadták az emberek, akik közül bizonyára sokak emlékezetében megmaradt az integető és áldást osztó pápa alakja. A pápa a püspöki palotában fogadta a házban lakó papok családtagjainak köszöntését, majd megebédelt és pihent. 16 órakor ismét pápamobil vitte a stadionhoz, ahonnan helikopterrel Debrecenbe utazott.
Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművészt érte az a megtiszteltetés, hogy a pápalátogatás emlékére elkészíthette a Magyar Katolikus Püspöki Kar hivatalos emlékérmét. A bronzérem előlapján II. János Pál pápa látható a korpuszos pásztorbottal a kezében, oldalt a Szent Jobbot őrző ereklyetartó, körben latin nyelvű felirat a pápa magyarországi útjáról. A hajdúdorogi püspök emlékérmén a pápa mellett a könnyező Mária kegyképe utal a máriapócsi látogatásra.
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2021. augusztus 19. 16. o.)
Tóth Sándor érméjének elő- és hátlapja
II. János Pál pápa a Városi Stadionból a Görögkatolikus Püspökség épületébe tart, oldalán Keresztes Szilárd püspök látható
Emléktábla a pápalátogatás emlékére