// AdSense kód

Amiről az utcák mesélnek…

„Ama híres Balczár hentes” 2.

Dietz Irma, ifj. Balczár Lajos övegye nem sokkal férje halála után már eladásra kínálta a hentesüzletet: „Nyíregyházán elektromos hajtóerőre berendezett export hentesüzlet, jóforgalmú vendéglővel és házzal haláleset miatt eladó”. Szintén ebből a hirdetésből derül ki, hogy a hentesüzlet évente 1200 darab nehéz sertés vágására és 1200 mázsa szalonna kivitelére rendezkedett be.

A hentesüzletet 1919-től Simkovits Zsigmond vitte tovább, aki 1927-ben még biztos, hogy bérlője volt az üzletnek. A család ekkorra már valószínűleg eladta a villamos üzemű gépeket, mert Simkovits már csak szimplán marha-, borjú- és sertéshúsát kínálta megvételre. A bor-, sör- és pálinkamérést még sokáig Balczár-féle vendéglőnek nevezték, mint ahogy az egész épülettömb Balczár-ház néven élt a köztudatban. A vendéglőben 1922-ben házi készítésű hurkát és kolbászt kínáltak fogyasztásra kitűnő borok kíséretében és cigányzene mellett.

A képen is látható Fűszer és Gyarmatárú Részvénytársaság már Balczár életében bérlője volt a harmadik helyiségnek egészen addig, míg át nem tették székhelyüket a Jókai utca 6. szám alá. 1921-ben már ide várták ügyfeleiket. Az egykori Balczár-ház ezen épületrészének bérlőinek sorát gyarapította még rövid ideig egy uradalmi tejcsarnok, majd 1924-től Suhanesz Lajos, aki a Bethlen Gábor utcáról ide tette át bútorcsarnokát. A bútorgyáros cégét több kiállításon aranyéremmel tüntették ki. A helyét majd 1935-től a Peller testvérek, Kálmán és Károly vették át, akik elektrotechnikai autóvillamossági és műszaki üzletüket nyitották meg itt. Innen Suhanesz és majd a Peller testvérek is a Vay Ádám (ma Dózsa György) útra telepedtek át.

Ifj. Balczár Lajos családjáról még annyit, hogy édesapja 1914-ben, míg özvegye 1952-ben követték őt a sírba. Családi sírboltjuk az Északi temetőben található, míg az egykori Balczár-házban ma egy papírárú és dekoráció kereskedés működik. Örvendetes, hogy néhány évvel ezelőtt úgy sikerült az épület felújítása, hogy az eredeti homlokzati díszeit meghagyták.

(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2023. október 2. 12. o.)

497b

A Balczár-ház egy korabeli felvételen...

497c

...és napjainkban