Amiről az utcák mesélnek…
Sóstógyógyfürdő női szobrai 1.
Sóstói sétáink során, ha az ott található szobrok felkeresését tűzzük ki célul, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a legtöbb alkotás nőt ábrázol, így érdemes e téma köré egy tematikus sorozatot kerekíteni. Lássuk hát Sóstó kőbe faragott és bronzba öntött hölgyeit az egyedülállóktól egy fiatal édesanyán át az idős asszonyig.
A fiatal édesanyával kezdem, akit lábainál a kislánya karol át. Ha testközelből szeretnénk szemtanúi lenni e meghitt pillanatnak, akkor ma egy elzárt területre kellene lépnünk, hiszen a szoborpáros az egykori anyás csecsemőotthon udvarán található. Az otthon 1966. január 24-én nyitotta ki kapuit a Berenát utca 2. szám alatt. Ahogy a megyei napilap is hírül adta: „Az emeletes épületben 140 csecsemőt és 16 anyát helyezhetnek el. […] Állandó orvosi felügyelet mellett csecsemőgondozó és ápolónők, koraszülöttektől kezdve 3 éves korig nevelik itt azokat a gyerekeket, akik orvosi felügyeletre, vagy valamilyen okból állami gondozásra szorulnak."
Azt nem tudni, hogy már az átadáskor ott állt-e az anya és leánya szoborpáros, mert erről a híradások szerényen hallgattak. Egy Sóstófürdőről szóló útikalauz ismertetésekor írnak először arról 1972-ben, hogy „az anyás csecsemőotthon, szépen gondozott parkjában 1966-ban helyezték el Somogyi Árpád Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész „Anya gyermekével” című szobrát." Az alkotást így jellemezte Koroknay Gyula: „A mester kevés részletet emelt ki, de a lényegeset. A gyermek arca finom kis ijedt arc, s a keze úgy van elhelyezve, hogy „beszéljen”: az anya mereven áll, szinte ellenségesen, kiegyenesedve, s előre néz. Somogyi csodálatos beszédes fejeket tud csinálni, ez a fej is ilyen. Nyugodt a tekintete, de szemében ég egy tűz, mely teljesen áthatja”.
Az intézmény 1999-től a Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálati Intézet átmeneti otthonaként működött. A tulajdonos és fenntartó megyei önkormányzat már 2008-ban értékesítésre kínálta az ingatlant. Ma üresen állnak az egykori otthon épületei, amelyek egyike előtt arra vár az anya gyermekével, hogy újra láthatók legyenek.
Ilyés Gábor helytörténész (www.emlekjelek.hu)
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2025. március 17. 8. o.)
Somogyi Árpád: Anya gyermekével (1966)
(Fotók: Ilyés Gábor, 2007.)
Archív felvétel
A szobor helye (Fotó: 2024. 07. 12.)
A szoborhoz vezető út (Fotó: 2024. 07. 12.)
Koroknay Gyula: Nyíregyháza művészettörténeti emlékei (Nyíregyháza, 1971. 74.)
Kelet-Magyarország, 1996. november 13. 11. o.