Amiről az utcák mesélnek…
Nepomuki Szent János-szobor
A katolikus egyházban május 16-án van a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok és halászok védőszentjének, a gyónási titok mártírjának, Nepomuki Szent Jánosnak az ünnepe. Szobrait általában hidak mellett fedezhetjük fel, de városunkban ehhez a Kossuth téren, a volt római katolikus plébániaépület lépcsőházába kell betérnünk. A helyválasztást akkor értjük meg, ha röviden felvázoljuk az Isobau Rt. történetét.
A nyíregyházi székhelyű Isobau Építőmérnöki Kft. 1990 tavaszán alakult. Már első munkáik között fontos szerepet kaptak a hidak javításai, felújításai. Ezek sorában talán legkiemelkedőbb a tokaji Erzsébet királyné hídnak kiemelkedő minőségben elvégzett komplex rekonstrukciója 1997-ben, amiért a következő évben Építőipari Mesterdíjban részesültek. Az 1998-ban részvénytársasággá alakult cég főprofilja a hídszigetelések tervezése, kivitelezése.
A Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Püspökség 1994-ben határozta el a Püspöki Lelkipásztori Központ felépítését. Az 1997 júniusában felszentelt épületben helyet kapott a római katolikus plébánia is, amely így kiköltözött régi épületéből. Ez a Kossuth téri épület az államosításig mindig az egyház tulajdonában volt, az építtette a tér felőli részt emeletesre 1895-ben, míg a Zrínyi Ilona utcai részt 1911-ben. Ez az emeleti rész került vissza 1990-ben az egyház tulajdonába, ahol berendezkedett a plébániahivatal, míg a földszinti üzletek önkormányzati tulajdonban maradtak. Az egyház a kiköltözéssel fölöslegessé váló emeleti szintet 1998-ban bérbe adta az Isobau Rt. részére.
A cég itt rendezte be központi irodáit, de előtte még átalakították és gondosan felújították. E munkálatok során arra törekedtek, hogy „az épület korára, stílusára rímelő, de a mai funkcionális igényeknek megfelelő belső kép alakuljon ki”, így az átalakítások több esetben az eredeti terek, helyiségkapcsolatok visszaállítását jelentették. A hidak felújítói ezek után állítottak szobrot azok védőszentjének. Orr Lajos szobrászművész alkotását 1999. december 20-án leplezték le.
Ilyés Gábor helytörténész (www.emlekjelek.hu)
(Megjelent: Nyíregyházi Napló, 2025. május 19. 8. o.)
Orr Lajos: Nepomuki Szent János (1999)
(Fotó)