Séta. Társaság. Egészség.
A Bocskai utca mesélő házainak nyomában
A nyári szünet után újra folytatódott a „Séta. Társaság. Egészség.” programsorozata. 2022. szeptember 16-án, 17 óra 17 perckor a Kossuth-szobortól indult a közös városismereti barangolásunk, amelynek célja ezúttal a Bocskai utca mesélő házai voltak.
A római katolikus társszékesegyház tövében elsőként az utcanévadás történetét idéztem fel. A Bocskai utca a város legrégebbi utcái közé tartozik, eredetileg Orosi utcának nevezték, hiszen ez az út vezetett ki a városból Oros felé. 1860-ban Nagy Orosira változtatták a nevét, majd 1890-től újra csak Orosi utcaként szerepelt a térképeken. A mai nevét 1910-ben kapta és azóta nem is változtattak rajta. Bocskai István erdélyi fejedelem nevét őrzi, aki a várost hajdúvárossá nyilvánította. Ezután tekintetünket a törvényház épületére vetettük. 1891 a nagy építkezések éve volt a városban, hiszen ekkor épült a nagy lovassági laktanya és a törvényház szomszédságában a fogház is. Wagner Gyula épületét Barzó és Vojtovits hozta tető alá, de az nem nyerte el a városlakók tetszését. Sokáig új törvényszéki palota építésén gondolkodtak, végül az átalakítása és bővítése mellett döntöttek. Ez 1928–29-ben valósult meg Orbán Ferenc tervei alapján és Várallyay Sándor kivitelezésében.
Egy csoportkép készült az utcanévadó emléktáblája előtt. Később az egyik résztvevőtől megtudtam, hogy a bronzplakettel (Balogh Géza alkotása) ékesített tábla költségeihez a törvényszék dolgozói is hozzájárultak. Ezután a kereszteződéshez sétáltunk tovább, ahol ma egy neves kávézóként üzemelő épület kínálta a lehetőséget, hogy egy 1930-ban elkövetett bűntény részleteit osszam meg a szépszámú érdeklődőkkel. Az épület ugyanis Ehrenfeld Márton fakereskedő tulajdonában volt, aki megbecsült polgára volt a városnak, képviselőtestületi tagként is szolgálta azt. Ő 1928-ban elhunyt, ebből a gyászházból temették. Az ő fatelepének egyik tisztviselője, Klein Sándor szerelmes lett a Magda nevű lányába, akit egy másik alkalmazott is kiszemelt magának. Klein elhatározta, majd véghez is vitte szörnyű tettét: előbb ellökte, majd egy franciakulccsal halálra verte Stark Andort. E bűntény tárgyalását, amely egyébként a nemrég megtekintett, közeli törvényházban zajlott, részletesen közölte a Nyírvidék. A séta résztvevőivel természetesen megosztottam a részleteket, de aki kíváncsi a végkimenetelre, olvassa el a lapban! Az épületről egyébként Kulcsár Attila is beszámol nemrég megjelent kötetében (Nyíregyháza modern építészete 1945–2020), amelyben, mint „az igazi örökségvédelem” egyik remek példájaként mutatja be.
Séta közben megosztottam a társasággal, hogy a városnak 109 helyileg védett épülete van, ebből 9 ebben az utcában található. Van egy műemlék épülete is az utcának, a 26. szám alatti, amelyen emléktábla is hirdeti e kitüntető címet. Ebben az épületben működött Jurás Lajos vendéglője, amelyet Krúdy Gyula is felemlegetett nyíregyházi vonatkozású írásaiban. E helyen a csizmadiamesterből lett vendéglős 1898-ban nyitotta meg először még a „Ligethez” címzett vendéglőjét. A decemberi megnyitóra érkezőket disznótor és Rácz Károly zenekara fogadta. Az épületet 1904-ben Kéry József építőmester bővítette és immár Széchenyi szállodaként üzemelt. A tulajdonos 1917-ben hadikölcsönnel igyekezett segíteni hazáját, később eladni kényszerült vendéglőjét, de az eladásért kapott összeg devalválódott. Koldusbotra jutott Jurás Lajos, akit vendéglőstársai kínáltak egy-egy tál étellel. 1937-ben hivatalosan is felvették az akkor készült városi kolduskataszterbe, de mielőtt az első segélyét megkaphatta volna, 80 évesen elhunyt. Az épület megtekintésével az ő emléke előtt is tisztelegtünk. S mit hoz a sors: itt derült ki, hogy a séta egyik résztvevője ebben az épületben született! Az ő elmondásából tudtuk meg, hogy az udvaron voltak a szállodai célokra szolgáló épületek, amelyek 1967-ben még álltak, lovas rendőrök állomáshelye volt.
Tovább folytatva utunk, az egyik résztvevő hívta fel figyelmünket egy épületre, amelyben Garai Zoltán kerékpárszerelő műhelyt üzemeltetett. Garai neve a város kerékpársportjának történetét ismerői között lehet nevezetes.
A lelkes társasággal már a második nagy kereszteződéshez érkeztünk, amelyen átkelve az Inczédy-ház emlékét idéző tábla előtt sorakoztunk fel. Itt szó volt a város első polgármesteréről, aki megvásárolta az ezen a telken álló árkádos épületet. Talán ez lehetett a város legrégebbi épülete, amelynek a lebontását 1969-ben határozták el. Dr. Fazekas Árpád sokat cikkezett róla, szerette volna, ha megmentik az épületet, amely nem kerülhette el a sorsát, 1973-ban lebontották. Volt néhány sétatárs, aki még emlékezett erre az épületre, mindannyian a romos voltát emelték ki. Az ő emlékezetük mellett 1978 óta még egy tábla őrzi az emlékét.
Innen a Nagy-SZTK épületéhez sétáltunk tovább. Talán ilyen céllal még nem érkeztünk ehhez az épülethez, hogy ne gyógyításra várjunk, hanem a történetével ismerkedjünk. Kérdésemre egy valaki tudta, hogy ez eredetileg zsidó kórháznak épült. Már a város országos hírű főrabbija, Bernstein Béla szerette volna 1918-ban, ha épülne egy olyan kórház, amelyben a zsidók rituális étkezését is biztosítani tudják. Az építkezés anyagi hátterét majd Burger István hagyatéka biztosította. Az a Burger, aki 1920-ban egy szerencsétlen fegyverbaleset áldozata lett és végrendeletében vagyonának egyik felét a városra, másikat a zsidó kórház építésére hagyta. Ebből kezdtek hozzá az építkezéshez 1925-ben. A Korb Flóris tervei alapján készülő kórház építkezését azonban nem tudták befejezni, elfogytak az anyagiak. 1943-ban megyei tulajdonba került az épület és azóta a gyógyítás szolgálatában áll.
Sétánkat az utca végén álló trafó megtekintésével zártuk. Erről a védett épületről még sajnos hiányosak az információim, csak két dolgot tudok róla, hogy egy alkalommal felújították és szerették volna vállalkozás céljára bérbe kiadni. Ma már újra felújításra, vagy legalábbis a cserepei megigazítására szorul.
A séta végén a résztvevők dr. Zajácz Tamástól, a 100 Éves Patika tulajdonosától átvették az Emlékjelek című kiadványom szeptemberi számát, aminek olvasásához néhány gondolattal igyekeztem kedvet csinálni. A legkitartóbbakkal innen a Hatzel téri patikához, illetve a mellette lévő Hova tűnt Sanyi?-hoz sétáltunk. Itt állapítottuk meg, hogy a másfél óra alatt közel 3 kilométert sétáltunk. Így mindenki jóleső érzéssel fogadta a kuponokat, amit kávéra és limonádéra válthat. Azzal búcsúztam, hogy mindenkit szeretettel várok a következő sétára október 21-én, amikor Krúdy Gyula nyomába eredünk a Szent István utcában.
(Fotók: Csáki Alexandra)