Séta. Társaság. Egészség
Séta a „Nyírség álmodója” nyomában
Október havi sétánkra ezúttal is a Kossuth-szobornál gyülekezett a csapat. Öröm volt látni, ahogyan öt órától megtelt a szobor előtti terület. Az állandó sétatagok mellett ezúttal is jöttek újak, sőt, mint később kiderült, egy csoport Túrkevéről csak ezért a programért kereste fel városunkat!
Szerencsés véletlen, hogy október harmadik péntekje éppen Krúdy Gyula születésének a napjára esett, így sétánkat a Szent István utca három épületének a felkeresésével a 144 évvel ezelőtt született írófejedelem emlékének szenteltük. A sétatársaság üdvözlését követően elmondtam, hogy a közelben lévő városházán 2003-ban döntöttek arról, hogy az épület dísztermét Krúdyról nevezik el, valamint 2011-ben pedig arról, hogy az írót posztumusz díszpolgári címmel tüntetik ki. Felolvastam továbbá egy részletet a Nyírvidékből, amelyet Krúdy írói pályájának negyedszázados évfordulója alkalmából tartott ünnepség alkalmából jelentettek meg:
„Szabolcsmegye külön világ, az akácvirágos szabolcsi tájak szín és vonalhatása, a honfoglaló ősök ivadékai által megszállott Nyírség külön sziget. Aki egyszer erre a földre vetődik, rabja lesz annak a páratlanul intenzív, egyéni miliőnek, amelyet ez a szó jelez: Nyírség. És ebből a csodákra képes, sajátos egyéniségű világból sarjadt Krúdy Gyula, a modern magyar mesélés fejedelemi írója, akinek minden mondatában az akácos Szabolcs szíve dobog. A természet, amely annyi jóval és széppel áldotta meg Szabolcsot, megáldotta a tolmácsoló művésszel is, akinek írásában, mint Vörösmarty Délszaki Tündérének csodálatos sípjában a természet minden, de minden hangja: benne rejlik, kifejezésre jut Szabolcs vezér földjének minden természeti és emberi szépsége”. (Nyv. 1924. 10. 30. 2.)
Az író és a szülőföldje közötti kapcsolatot lírai hangon kifejezett gondolatsort egy Krúdytól vett idézettel tettem teljessé: „A Nyírség Magyarország legszebb tája, írni róla csak olyan gyöngédséggel lehet, mint egy halott menyasszonyról”.
E gondolatokkal kezdtük meg a sétánkat, amelynek első állomása az író Szent István utca 8. szám alatti szülőháza volt. Az emléktábla alatt lévő koszorúk jelezték, hogy az elmúlt napokban már többen kifejezték tiszteletüket az ünnepelt író előtt. Miután felidéztem a Krúdy család gyökereit és az író születésének körülményeit, a sétatársaságunk nevében mi is elhelyeztünk egy sárga rózsát a koszorúk közé. Felidéztem továbbá az emléktáblán is olvasható, Krúdytól vett idézetet: „Ennek a városnak voltam az írója… az én olvasóim sohasem kérdezték: hol születtem. Minden írásomból kitűnik, hogy nyíregyházi vagyok, aki büszke származására. Harminc esztendeig mindig Nyíregyházáról írtam. Könyveim éppúgy jelentik a régi Nyíregyházát, mint akár a város múzeumai.”
A szülőháztól a mai Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium épületéhez sétáltunk, amelynek falán az emléktáblák tengerében megkerestük az egykori diákja emlékét őrző, szintén koszorúkkal telített tábláját. Az ifjú Krúdyt szülei a szatmári és a podolini diákévek után, 1891-ben íratták be az akkori Evangélikus Főgimnáziumba. Ez az 1806-ban alapított oktatási intézmény Krúdy idejében szellemi és tudományos műhelynek számított. Kiváló tudós tanárai voltak, akik közül az íróra Leffler Sámuel, Gróh István, Vietórisz József és Porubszky Pál voltak a legnagyobb hatással. Krúdy különösen Porubszkyt emlegette szívesen, aki tanulmányai alatt egyengette írói pályáján, hiszen ahogyan az emléktábla is hirdette Krúdy vallomását: „Én írónak készültem, semmi másnak”. Első írása 14 esztendős korában jelent meg a Piringer János kiadásában megjelenő Szabolcsi Szabadsajtóban – „ezzel eldőlt élete és sorsa örökre”. 1892-től 1895-ig, az érettségi évéig nagyjából 200 elbeszélése és számos cikke jelent meg különböző — nyíregyházi, debreceni, orsovai, nagyváradi stb.— lapokban. Híressé Krúdyt a Nyíregyházi Sajtóiroda tette, amelyet három diáktársával, ahogyan ő nevezte őket, a csatlósaival működtetett. Fővárosi lapokba szolgáltattak híreket 5 krajcárért. Tudósítottak a tiszai árvízről, a tuzséri esetből pedig olyan világszenzáció lett, amelyet a The Times és a New York Herald is közölt. Történt ugyanis, hogy Nyíregyházára érkezett egy kútfúró, aki hipnotizőr képességekkel is rendelkezett. Ezt megtudva a tuzséri kastélyba hívták, hogy a betegen fekvő 22 éves nőt gyógyítsa meg. Hipnotizálása olyan jól sikerült, hogy a beteg nem kelt fel többé. Ezt követőn Krúdyék olyan híreket is eladtak, amelyek meg sem történtek. Pl. a katolikus templom tornyáról a dühöngő szélvihar leszakította a keresztet. Tanáraiból tiltakozást, a Debreceni Ellenőr szerkesztőjéből viszont érdeklődést váltottak ki ezek a tudósítások. Gáspár Imre a cívisvárosba csalta az ifjú Krúdyt, aki így emlékezett vissza az ott töltött időszakára: „Hírlapírónak szöktem el a szülői háztól, vidéki színésznőbe bolondultam, boldog voltam, művész voltam, ittam, mulattam, szerettem, nem is tudom, hogy mi történt velem...”
Édesapja nyomoztatta ki hollétét és Porubszky Pált menesztette, hogy csalja haza fiát, legalább az érettségit tegye le. Miután ez sikeresen megtörtént, már senki és semmi nem állíthatta meg Krúdyt írói pályáján. Rövid debreceni, majd nagyváradi kitérő után, a millennium évében már a fővárosban találjuk a Nyírség szülöttjét. Egykori iskolájától való búcsúzásként még felolvastam azt a történetét, amely Mészáros Ferencről, a gimnázium időjóslással foglalkozó tanáráról szólt.
(Fotók: Csáki Alexandra)
A gimnáziumtól a Magyar Rádió egykori nyíregyházi stúdiójának épületéhez, sétánk utolsó állomásához vitt az utunk. Ennek az épületnek a helyén állt 1913-ig a Krúdy család háza. Ekkor Klekner Károly és Spányi Géza orvosok vásárolták meg, lebontották és emeletes szanatóriumot emeltek a helyén. Ezt az épületet jelölte meg 1948-ban a Bessenyei Társaság egy Berky Nándor által készített domborművel. Akkor még azt hitték, hogy itt született Krúdy. Csak később tisztázta Katona Béla irodalomtörténész, hogy szülőháza a sétánk első állomásaként érintett épület volt. Berky domborműve alatt arról beszélgettünk, hogyan őrzi a város nagy szülöttjének emlékét. Felidéztem az 1924-es esztendőt, amikor az író a város vendégszeretetét élvezve Sóstón töltötte a nyarat. Ekkor készítette el a Nyíri emlék című írását, amely megjelent az örökváltságának 100. évfordulóját ünneplő város történetét bemutató, Szohor Pál által szerkesztett monográfiában. Krúdy sóstói tartózkodásának emlékét ma emléktábla, szobor és a vigadó elnevezése őrzi. 1936-ban utcát, 1969-ben pedig gimnáziumot neveztek el róla. 1971. október 20-án a Krúdy mozi a Szindbád ősbemutatójával kezdte meg működését. A lebontott mozi helyén ma Krúdy-ház áll, közelben a szintén az író nevét viselő udvarral. A Jósa András Múzeumban állandó kiállítás őrzi emlékét, a Korona hotel éttermében pedig egy nagyméretű festmény, André Szabó alkotása idézi alakját. Az író születésének 125. évfordulója alkalmából, 2003-ban készült el Varga Imre szobra a Bessenyei térre. A város 2011-ben állította fel a Krúdy által idézett papok padját, valamint alakította ki a Sóstói erdőben a Kneipp sétányt, amelynek ihletője az író Nyíregyházi beduinok című novellája volt.
A mai alkalom sétatársaságunk részéről méltó tisztelgés volt Krúdy Gyula emléke előtt. A kitartóbbak még folytatták velem az utat a Hova tűnt Sanyi kávézóba, ahol egy forró tea mellett folytattuk tovább a beszélgetést, terveztük a következő sétát.