Tóth Sándor: Éremkönyv

A Magyar Kultúra Napjához közeledvén egy könyvbemutatóra invitálták az érdeklődőket a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár kamaratermébe. A meghívást elfogadók maroknyi csapata megismerkedhetett Tóth Sándor szobrászművész Éremkönyv című kötetével, sőt Fekete Zoltán (Magyar Éremgyűjtők Egyesülete nyíregyházi csoportjának az elnöke) felvezetésével és az általa irányított beszélgetés során magával a művésszel is. Az éremművészetét tekintve összegző a kötet, de egy művészi életutat összegzett a beszélgetés is. És talán búcsú is volt ez a találkozó: Tóth Sándor búcsúja Nyíregyházától…

A művész úrral éppen 10 esztendeje találkoztam először. A Búza utcai műtermében fogadott, a készülő alkotások és a már elkészült szobrok társaságában. A „Beszél a márvány” című kötetem első kiadásán dolgoztam éppen, a városban lévő szobrairól kértem és kaptam felvilágosítást. Szívélyes volt és segítőkész. Szomorúan állapította meg, hogy egy ivókúton kívül még nincs köztéri szobra a városban. Ez azóta csak annyiban módosult, hogy 2008-ban felállították az Alma című alkotását, amelynek a gipszöntvénye a látogatásomkor a műtermének a jelentős részét elfoglalta. Ekkor láttam a már kész Vasvári szobrát is, aminek nem tudom, hogy mi lett a sorsa, felállították-e valahol?

A könyvbemutató beszélgetéséből itt most azokat az érdekességeket szeretném idézni, amelyek nem biztos, hogy bekerülnek a hivatalos életrajzokba, ill. amelyek Nyíregyháza városához köthetők.

Tóth Sándor Miskolcon született. Ez év tavaszán fogja a 79. életévét betölteni. Csodálkozva hallgattam, amikor kiderült, hogy először színésznek készült. Major Tamás fel is vette a főiskolára, de előbb kérte, hogy érettségizzen le. Az érettségi után azonban a Képzőművészeti Főiskola festő szakára jelentkezett, ahol egy huszárvágással szobrász lett belőle. Pátzay úgy vette át a szobrász szakra, hogy előtte még egy szobrot sem készített, még azt sem tudta, mi az a fejvas. Viszont a próbaalkotása annyira meggyőzte a tanszékvezetőt, hogy egyből a harmadik évfolyamra vette át. A mesterei közül Kisfaludi Strobl Zsigmondot említette. Szerinte egy művész, még Rodin sem tudott olyan portrét készíteni G. B. Shawról, mint Kisfaludi. 1956-ban tagja lett a főiskola forradalmi bizottságának. E szerepe miatt nem vették fel a szülővárosában működő alkotótelepére. A sors fintora, hogy évekkel később ugyanaz a személy írta alá Miskolc városának elismerését, aki annak idején Miskolctól távol tartotta. Így került Szegedre, ahol 1961-től 1974-ig a Művészeti Gimnáziumban tanított.

Mindenáron egy saját műtermet szeretett volna, ami 1974-ben vált valóra. Ekkor választhatott, hogy Zalaegerszegre vagy Nyíregyházára költözik. Nyíregyházán felkereste Pál Gyulát, hogy milyen a város, jöjjön-e ide? A festőművész megnyugtatta, vele együtt legalább hárman lesznek művészek. (A harmadik Berecz András volt.) Így fogadta el a nyíregyháziak ajánlatát. Először egy negyedik emeleti lakást kínáltak fel a számára, amit elutasított, mondván, hogy Szegeden is a harmadikon élt. A további kínálatok közül a Búza utca 3. sz. alatti ház mellett mondott igent, amelyet egy szegedi építész barátjának a tervei alapján átépíttetett és jutott végre műteremhez. Nagy áttörésként említette a díjai között az 1974-es firenzei Giorgio Vasari Nemzetközi Éremverseny 3. díját, amely kinyitotta előtte az éremművészet kapuit, pontosabban most már a Képzőművészeti Lektorátustól is kapott megbízásokat. (Valójában kényszerűségből fordult az érmekészítés irányába, hiszen nem kapott megbízásokat köztéri alkotások elkészítésére.) Itt említette meg, hogy a bemutatott kötet címlapján ez a díjazott érme 2011-es változata látható, amely hátoldala lett az Angyali üdvözlet című érmének, ami a kötet hátsó borítóján látható. Ez a két érem mintegy keretbe foglalja éremművészeti alkotómunkásságát. Viccesen megjegyezte, hogy a két érmet látva, semmit se fejlődött.

Nyíregyháza-Sóstón létrehozta a Nemzetközi Éremművészeti Alkotótelepet, ahol megfordultak a hazai éremművészet legjelesebbjei és a mintájára több külföldi országban (pl. Bulgária, Litvánia, Németország, Finnország) hasonló műhelyt létesítettek. Nyíregyházi megrendelői közül elsősorban az orvostársadalmat emelte ki, így több kiváló orvos portréját tudta érmekbe önteni.

Az utolsó kérdés Tóth Sándorhoz az volt, hogy marad-e Nyíregyházán? Válaszából kiderült, hogy a nyíregyházi lakását az utóbbi fél évben hatszor is kirabolták. Az unokái Szegeden élnek, így már nagyon fárasztó neki ez az ingázás a két város között. Viszont ami biztos, hogy Miskolcon a mindszenti temető fogja várni, hiszen sem Nyíregyháza, sem Szeged nem választotta díszpolgárává, ami díszsírhelyet jelentene számára. Mindezeket mosolyogva mondta, vegyük hát mi is kézbe mosolyogva a kötetét, amelyhez Gedai István írt előszót és Tóth Attila az éremművészt bemutató tanulmányt. A szép kivitelű kiadványban 1051 érmet mutatnak be kiváló minőségű fotókkal. Befejezésül az előszó utolsó gondolatait idézem Gedai Istvántól: „Tóth Sándor érmeinek értékét a társadalom átveszi, át tudja venni, és ezáltal maga a társadalom, a társadalom élete is értékesebb lesz; kimondhatjuk, hogy istenközelségbe kerül. Tóth Sándor érmei ezt váltják ki bennünk, és ezzel a művész, a művészet elérte célját”.

2012. január 22.

(Tóth Sándor: Éremkönyv. Szeged, 2012.)