Fejedelmi portré az Országház kupolacsarnokában

Ohmann Béla: II. Rákóczi Ferenc

Avatása: 1937. június 25.
Helye: az Országház kupolacsarnoka (Kossuth Lajos tér, V. ker.).

A kupolacsarnok az Országház első számú díszterme, amelynek oszlopfőin történelmünk kiemelkedő alakjainak szobrai találhatók, míg II. Rákóczi Ferenc emlékét egy téglalap alakú fekete márványtábla őrzi a fejedelem portréjával. Az emléktábla szövegét Herczeg Ferenc író fogalmazta meg, aki a leleplezési ünnepségén az ünnepi beszédet is tartotta.

Herczeg Ferenc az emléktábla előtt
(Kép: Új Idők, 1937. 27. sz. 3. o.)

Részlet Herczeg Ferenc ünnepi beszédéből

„Rákóczi halhatatlan érdeme, hogy lelket adott a magyar nemzetnek. És ezzel visszaadta neki az életet. Mert a népeket nem a kardjuk és nem az országuk területe, hanem a lelkük élteti. Ha lelke van a népnek, akkor tud magának hadsereget állítani, szükség esetén országot szerezni. A fejedelem a magyar sors elhivatott férfia volt. Hivatása volt, hogy a múltból a jövőbe kalauzolja népét. A kuruc fölkelés nélkül sohasem következett volna be 1848, a kettő nélkül pedig ma nem volna magyar a magyar. Rákóczi tehát valóban nagy férfi volt, nemzetének jótevője és rászolgált az utókor hálájára és hódolatára.
Népünk mindenkor érezte, ki volt a Fejedelem és nem élt még férfi ebben az országban, akit annyian és annyira szerettek volna, mint őt. A gyöngéd és hű ragaszkodás babérral és arany mondákkal fonta körül a Vezérlő Fejedelem halántékát, ez a ragaszkodás megkapó hangot adott a kuruc zeneköltésben, amely minden más művészetnél hívebben fejezte ki, milyen tragikus és mégis milyen gyönyörű sors magyarnak lenni. A nemzet szeretete maradandó formát keresett szobrokban, festményekben, színművekben és könyvekben, végül bevéste a kegyeletét ebbe a márványtáblába is, amelyet ma leplezünk le.” (Budapesti Hírlap, 1937. 6. 26. 7. o.)