// AdSense kód

RÁKÓCZI NYOMÁBAN

Bevezető gondolatok

Az ezzel a bejegyzéssel útjára indított "Rákóczi nyomában" című sorozatban azokat az utazási élményeimet szeretném összefoglalni és közreadni, amelyeket azzal a céllal tettem (a legtöbbet a nyári vakáció idejében), hogy felkutassam és lefotózzam a Rákóczi-szabadságharccal kapcsolatos emlékjeleket. Teszem ezt egyrészt emlékeztetőül a magam számára, de azzal a reménnyel is, hogy a honlapom látogatói számára is érdekes olvasmányul szolgálhatnak és talán új információkra is bukkanhatnak.

2012-ben sikerrel vettem részt a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma által kiírt pályázaton. Az alkotói támogatásnak köszönhetően sikerült olyan kéziratot elkészítenem, amely alapjául szolgálhat egy e témában megjelenő kötetnek. Így ezek a kalandozások elsősorban azt a célt szolgálták, hogy anyagot gyűjtsek, fotódokumentációt készítsek a kézirat elkészítéséhez. A most következő írások ezeknek az utaknak az összefoglalásai.

Eredjünk hát Rákóczi és kurucai nyomába!

kuruc3 kuruc1